Az árulók sötétben tapogatóznak, Herényi is

Meg nem mondom önöknek, miért kap Herényi Károly rendre nyilvánosságot. Nem csak azért nem, mert egy árulót valójában az sem becsül, akivel megosztja a titkokat. Egy áruló szava a hétköznapi emberek számára ugyanis semmit nem jelent. Ugyanis „minden áruló gazember, bármilyen indok késztetné is árulásra” – Liviu Rebreanu román író mondta ezt. Igaz tartalom, frappáns megfogalmazás.

Amikor például Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot hűtlen kezelés kísérlete miatt Gyurcsány helyett két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte harmadfokon a Kúria, akkor nemcsak a Böszme kísérte el az érintetteket a börtön bejáratához, hanem Herényi Károly is Gyurcsányt, afféle fegyverhordozóként. Ami nem pusztán azért volt gyomorforgató, mert asszisztált egy olyan kegyetlen pillanathoz, amikor valójában nem a kikísérteket várták börtönbe sokan a magyarok közül, hanem a kísérőt, azaz a Böszmét. Herényi tehát egy olyan ügyben állt ki Gyurcsány mellett, ami szembement a magyarok, ha úgy tetszik a nép akaratával. Módot adva arra, ha addig még nem, akkor a hét évvel ezelőtti szeptemberi napon úgy megutálják őt a magyarok, ahogy csak Gyurcsányt képesek. Gyurcsányt ugyanis legalább saját gazembersége, nemzetellenessége miatt utálják, Herényit azonban azért, mert egy ilyen ember szolgálatában állt.

Bár már akkor tudni lehetett róla, hogy rossz úton jár, amikor Dávid Ibolyával kézen fogva vitte át az MDF-et a túlsó partra. Nem a szerelmet, mint Nagy László tette, hanem egy jobb időket megért politikai pártot. Antall József, az első szabadon választott magyar miniszterelnök örökségét. A jobb partról a bal partra. Ekkora árulásra ritkán nyílik lehetőség. Herényinek azonban megadta a sors, de ahelyett, hogy hangosan visszautasította volna, sunyi módon az aljas cselekvés lehetőségét választotta. Nem lehetetlen, hogy ez idő tájt zárta szívébe őt Gyurcsány Ferenc, és valószínűleg elhatározta, ha mocsokságot kell elkövetni s valamiért az neki nem esik kézre, akkor beveszi az álnokok csapatába Kálmán Olga, Arató Gergely, Molnár Csaba, Dobrev Klára mellé, hogy civilként képviselhesse a gyurcsányista átverő, félrevezető politikát a magyarok előtt. Egy civilnek mégiscsak jobban hisznek, gondolhatják a megbízóik. Nem gondoltak Fábri Sándor örökbecsű szavaira, aki ezt mondta róla: „Az MDF herényire zsugorodott a Dávid-ebolától.”

S hogy mi az, amivel legutóbb gyurcsányi mélységekbe süllyed Herényi Károly? A DK TV-ben való fellépésével. Itt arról értekezett, hogy egy baloldali hatalomátvétel esetén letartóztatásokra, elszámoltatásra és kirúgásokra lenne szükség.

Herényit eredetileg azért hívták meg, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökről beszélgessenek vele, ehelyett inkább azzal a javaslattal élt, hogy a polgári kormány bukása után türelmi idő nélkül azonnali politikai döntéseket kell hozni. Mint mondta, első napon le kell tartóztatni a felelősöket, nem lesz kegyelmi idő meg száznapos türelem. Az emberek határozott cselekvést fognak várni. Értetlenkedve méltatlankodott, követelve, hogy mikor mondja már ki valaki, hogy Orbán hazaáruló, nemzetáruló, hogy amit csinál, az ennek a nemzetnek csak a kárát szolgálja.

El kell szomorítani Herényi Károlyt, csekély esélye van a gyurcsányistáknak, hogy megéljék az Orbán-kormány bukását. Nem lesz módjuk letartóztatni a felelősöket még akkor sem, ha nem tartanak száznapos türelmi és kegyelmi időszakot. Egyszerűen azért nem, mert Orbánt a hárommilliós hátországa nem tartja árulónak, ahogy a hazai kommunisták vélik, ráadásul nem a nemzet kárára, hanem a nemzet hasznára munkálkodik. Azért érdemli ki négyévente a változatlan bizalmat.

Persze az árulók nem tudják, mi az a bizalom. Még azt sem tudják, hol keressék.

Az árulók ugyanis rendre a sötétségben tapogatóznak.

A szerző újságíró

Elolvasom a cikket