Az egyiptomi múmiákkal kapcsolatos korábbi kutatások új metaanalízise szerint az egyiptomi múmiák mintegy kétharmada szenvedett különféle férgektől, míg 22 százalékuk maláriás volt, 40 százalékuk pedig fejtetvektől.
A híres Királyok Völgyében például 16 múmia közül négynél pozitív volt a Plasmodium falciparum – a malária halálos formájáért felelős mikroba – kimutatása. Ezek egyike Tutanhamon volt, akiről kiderült, hogy két különböző törzzsel fertőzött, bár valószínűleg inkább a szekérről való leesés, mint a malária következtében halt meg.
A tanulmány szerzője, Piers D. Mitchell, a Cambridge-i Egyetem munkatársa szerint a malária szempontjából elemzett 221 egyiptomi múmia közül 49 esetében volt pozitív a teszt. „Mint ilyen, azt várnánk, hogy a malária jelentős hatással volt a gyermekhalálozásra és a legyengítő vérszegénységre a Nílus mentén élő összes ókori népességnél.”
Valóban, a maláriával fertőzött múmiák 92 százaléka porózus csontokat és a vérszegénység egyéb jeleit mutatta, amelyet a vörösvértestek csökkent száma vagy a lecsökkent hemoglobinszint jellemez. „Egy ilyen betegségteher komoly következményekkel járhatott a munkaerő nagy részének fizikai állóképességére és termelékenységére nézve” – írja Mitchell.
Az ókori egyiptomi múmiákban kimutatott egyéb paraziták közé tartozik a tudatmódosító toxoplazmózis kórokozója, amelyet összefüggésbe hoztak a skizofréniával és – bizarr módon – az autóbalesetben való halálozás megnövekedett valószínűségével.
„Mivel a toxoplazmózist az ember akkor kaphatja el, ha szoros kapcsolatba kerül macskákkal, lehetséges, hogy a betegség a macskák kultikus állatként betöltött szerepe miatt fordult elő, amelyeket az ókori Egyiptomban gyakran mumifikáltak és vallási áldozatként használtak” – magyarázza a szerző.
Mitchell becslése szerint a múmiák mintegy 10 százaléka pozitív a visceralis leishmaniasisra, amely szintén összefüggésbe hozható a vérszegénységgel, és a kezeletlen esetek mintegy 95 százalékában halálos kimenetelű. Két múmiában is kimutatták a gyomorférgeket, például a halszalagférget, amelyet valószínűleg a Nílusból származó, nem kellően átsütött halak fogyasztásával kaptak el.
Egy másik féregtípust, a trichinózist egy Nakht nevű személy múmiájának mellkasi izmaiban azonosították, akit a thébai királyi temetkezési kápolnából származó szövőnőnek azonosítottak. Ez a csúnya kis fonálféreg, amely jellemzően a nem eléggé átsütött sertéshús fogyasztásával fertőződik meg, az izomszövetben rejtőzik, és a szívbe jutva halált okozhat.
Szegény öreg Nakhtról azt is megállapították, hogy tele van férgekkel, amelyek mind az ereket, mind a húgyutakat megfertőzik. A többi múmia 65 százalékához hasonlóan ő is skisztoszómiazisban szenvedett, egy akut parazitás betegségben, amelyet a vérbolyhok néven ismert férgek okoznak.
Egy másik, a manchesteri múzeumban őrzött múmiának még az agyában is voltak férgek, míg a fejtetvek miatt elemzett 218 múmia 40 százaléka pozitívnak bizonyult.
A mikroszkopikus csúfságok ilyen magas előfordulását Mitchell azzal magyarázza, hogy „a Nílus folyó a trópusi vizekben honos paraziták számára csatornaként működött, amelyekkel a száraz régiókban normális esetben nem találkoznánk”. A maláriát terjesztő szúnyogok és más káros kórokozók tehát az alacsony csapadékmennyiség ellenére is virágozhattak az ókori Egyiptomban.
A Nílus azonban nem csak halált hozott, hanem az éves áradások során lerakott üledékkel a mezőgazdasági földek trágyázásához is hozzájárulhatott. Ennek eredményeként a földműveseknek nem kellett emberi ürülékkel trágyázniuk a terményeiket, ami megmagyarázhatja, hogy az ókori egyiptomi múmiák miért mutatnak nagyon alacsony arányt az ostorféreg és a fonalféreg tekintetében, amik gyakoriak az egész Közel-Keleten és a Földközi-tenger térségében.