Öt magyar lesz a főtáblán, Piros hétfőn kezd

MH/ MTI
2024. március 10. vasárnap. 19:35

A vasárnap rajtolt kvalifikációban hazai részről Kincses Kolos, Kisantal Botond, Szőke Ádám és Mészáros Patrik volt érdekelt a nemzetközi fedett pályás idény egyetlen salakos challenger-versenyén. Közülük csak Mészáros tudott szettet nyerni az első fordulóban, a főtáblához két győzelem kell.

A 75 ezer dollár összdíjazású Kiskút Openen alanyi jogon Piros Zsombor (106.), Valkusz Máté (210.), továbbá szabadkártyával Füle Mátyás (554.), Fajta Péter (660.) és a szeptemberben magyar bajnok Boros Attila (1675.) kapott helyet a főtáblán. Hétfőn Piros és Boros lép pályára, előbbi 13 órától Giovanni Fonióval (270.) csap össze, utóbbi 14.30 körül a szintén olasz Francesco Maestrellivel (243.) találkozik.

Az elitmezőny első kiemeltje az ATP-rangsorban korábban harmadik Thiem, aki 17 tornát nyert, és megverte Novak Djokovicot, Roger Federert és Rafael Nadalt is. A szervezők Piros Zsombort rangsorolták a második helyen, harmadikként pedig a 37 éves francia Gasquet-t emelték ki, akinek a legjobb helyezése hetedik volt a világranglistán, eddig 602 mérkőzésen győzött ATP-versenyeken, és 16 tornát nyert.

A székesfehérvári challenger-tornára csak online formában lehet belépőt vásárolni, a helyszínen nincs jegyértékesítés.

Eredmények, selejtező, 1. forduló:
Samuel Vincent Ruggeri (olasz, 2.)–Szőke Ádám 7:6 (9-7), 6:1
Michael Vrebensky (cseh, 4.)–Kisantal Botond 6:1, 6:4
Cezar Cretu (román, 7.)–Kincses Kolos 7:5, 6:2
Olekszij Krutik (ukrán, 11.)–Mészáros Patrik 4:6, 6:2, 6:4

Elolvasom a cikket