A hazai vasúti közlekedést is érinti a német sztrájk

MH/ MTI
2024. március 11. hétfő. 14:36

Azt írták: a német vasúton kedden hajnali 2 órától szerda hajnali 2 óráig munkabeszüntetést tartanak. Emiatt jelentős fennakadásokra, hosszabb eljutási időkre kell számítani.

A munkabeszüntetés érinti a Budapest-Stuttgart-Budapest közötti közvetlen kocsikat továbbító Kálmán Imre EuroNight, a Budapest–Bécs–Salzburg–München–Budapest között közlekedő Railjet Xpress, a Budapest–Berlin–Budapest közvetlen kocsikat továbbító Metropol EuroNight, valamint a Budapest-Hamburg-Budapest között közlekedő Hungária EuroCity vonatokat.

A Magyarországot is érintő Railjet Xpress vonatokkal kapcsolatban azt írták, március 12-én valamennyi müncheni járat csak Budapest és Salzburg között közlekedik.

Tudatták azt is, hogy március 12-én a Nyugati pályaudvarról 7.29-kor induló Hungária EuroCity (EC 172) csak Budapest és Prága között közlekedik. A Nyugati pályaudvarra 20.28-kor érkező Hungária EC csak Prága és Budapest között közlekedik.

A tájékoztatás szerint március 11-én és 12-én a Nyugati pályaudvarról 19.30-kor induló Metropol EN vonattal a Budapest-Berlin közvetlen kocsik nem közlekednek. Március 11-én és 12-én a Berlinből menetrend szerint 19.21-kor induló Metropol EN vonattal a Berlin-Budapest közvetlen kocsik nem közlekednek.

Március 11-én a Keleti pályaudvarról 20.40-kor induló Kálmán Imre EN vonattal a Budapest-Stuttgart kocsicsoport sem jár. Március 12-én a Salzburg felől a Keleti pályaudvarra érkező Kálmán Imre EN vonat Stuttgart-Budapest közvetlen kocsijai között nem közlekednek – ismertette a Mávinform.

A már korábban, március 11-ig megváltott, március 12-i Németországba vagy Németországból, illetve Németországon keresztül történő utazásra szóló menetjegyek és helyfoglalások díjmentesen visszaválhatók, a legfoglalt időpont előtt (március 11.) vagy március 19-ig a jegyen feltüntetett viszonylatban felhasználhatók. A jegyek érvényesítése más időpontra a nemzetközi jegypénztárakban intézhető.

Online vásárolt menetjegyek visszaváltását a mobilalkalmazásban és az [email protected] e-mail címen lehet kezdeményezni.

Elolvasom a cikket