Emberölés miatt ítélt el egy férfit a Miskolci Törvényszék

MH/MTI
2024. március 11. hétfő. 21:39

A tájékoztatás szerint a néhai sértett férfi és a férfi vádlott között korábban többször alakult ki féltékenység miatti konfliktus, mivel hölgyismerősük, a másodrendű vádlott mindkettőjükkel viszonyt folytatott.

Az életfogytiglanra ítélt férfi 2021 novemberében egy este ittasan jelent meg a sértett lakásánál, ahol barátnőjét kereste. Az ingatlanba bejutva előbb megütötte a nőt, majd a férfit is ütlegelni kezdte, többször megrúgta, megtaposta, majd egy késsel bántalmazta.

A nő az első ütés után – bár látta, hogy a sértett veszélyben van – segítséghívás nélkül elszaladt a lakásból. A bántalmazást követően a férfi vádlott magára hagyta a sértettet, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A büntetés kiszabásakor a bíróság mindkét vádlottnál enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, azt, hogy a férfi részben beismerte a cselekmény elkövetését, míg súlyosító körülményként vette figyelembe a vádlottak önhibából eredő ittas állapotát, továbbá a férfi büntetett előéletét – olvasható a közleményben.

Az ítélet nem jogerős, a férfi és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Elolvasom a cikket