Iszonyatos, rémületes, katasztrofális – hiába dobálom egymásra a súlyosabbnál súlyosabb jelzőket, egyszerűen szavakkal visszaadhatatlan a látvány, amely naponta több időszakban is, elborzasztja a gyanútlan közlekedőt az Árpád-híd budai traktusánál. Persze, ha az ember történetesen „bennlakos”, némi déjá vu érzése is lehet, hiszen az ötödik éve töretlenül zajló karácsonyi mézeshetek során már jócskán hozzászokhatott a látványhoz. Mert bizony a szeméthalmok között araszoló, vagy éppen elakadt kocsik úgy hozzá tartoznak a székesfőváros látványához, mint a Gellérthegy vagy a főpolgármester buszsávon suhanó szolgálati kocsija. Már bőviben vagyunk méhlegelőknek és hajléktalanoknak, és még a város élhetőségével sincs baj, hiszen ez is egyfajta élet. Igaz, gyalázatos, de csak rosszabb ne legyen.
Eszébe ne jusson például az eleven gondolkodású, snájdig főpolgármesternek, hogy még hídpénzt és parkolási díjat is szedetni kellene a gyakorta egy helyben toporgó kocsiktól, illetve vezetőiktől. Mert bizony amilyen csupa mosoly ez a stramm ember, még ezt is kifundálja. Na jó, a DK-tagoknak – mint a Katona József Színház – némi kedvezményt ad.
Úgyhogy így élünk mi itt, a kettébe vágott város egyik felén, meglehet, mindkettőn, és ha már egy lerobbant, haladást lassító kocsit látunk, azonnal Karácsony Gergelyt szidjuk. Pedig aligha az ő sara, biztosan nem is hallott róla, de alpári gondolkodásunk rögvest a városházára vezet, azt hívén, hogy na, városunk Főgergelye újfent kimódolt valamit. Volt itt már négyes metró, autóstop, biciklisáv, városházavásár meg a jó ég tudja még mi minden. Bár nyilván ez a jó, elvégre a többség megválasztotta, a többség így akarta-akarja, a kisebbségnek pedig ilyenkor csend! Csend bizony, mert hát ilyen az EU-konform demokrácia, az ügyek-dolgok pesti lélekvándorlása.
És érdekes, ugyanez a csendre intő többség, ha történetesen felülre kerül, már a kicsiknek magyarázza, miként is kell látni az élet dolgait. Még a legbonyolultabbakat is. Mert itt van például az eget-földet megrengető, becsületes embereket lemondásra kényszerítő, soha véget nem érő pedofilügy, amelynek szerintük már a miniszterelnökig szaladtak a szálai. Jószerivel nem akad magára valamit is adó ellenzéki hírportál, amely ne követelné az ügyben a kormányfő lemondását. Mintha köze lenne hozzá. Vagy azért bűnös, mert nem törte el, vagy legalább nem fogta le a főfoglalkozásban pedofíliának élők takaró alatt matató kezét.
Hát igen. Ha nincs más, ezen kell még mindig rugózni. Ha már nem lehetett a köztársasági elnököt vagy az igazságügy-minisztert golyó általi halálra ítélni, akkor legalább Orbán menjen. Jószerivel az árnyékkormány is erre alakult. De mi másra alakult, volna, hiszen nem a kalaplengető éljenzés a dolga, hanem a kormánybuktatás. Mindenáron.
És milyen érdekes, azon a térfélen senkinek nincs egyetlen pimasz megjegyzése sem azokról a képviselőkről, akiket ilyen-olyan ügyben bíróság ítélt el. Nem, azok jók, azok becsületesek, azok ítélettel a nyakukban is képesek igaz törvények megalkotására, megszavazására. Csak a Fidesz meg az Orbán. Na ott a baj, minden evilági, magyar és pesti bajok gyökere. A törvényi szigorítások pedig szerintük az igazság elkendőzésére szolgálnak, semmi másra. De még takarónak sem jók. Nem fedik el például a Lánchíd-korrupciót vagy a 2006-os szemkilövő sortüzeket. Bár igaz, az Karácsony vagy egy korábbi miniszterelnök bűne.
A szerző újságíró
