Bombameglepetés Indian Wellsben + VIDEÓ

A 24-szeres Grand Slam-győztes szerb sztárt, a viadal első kiemeltjét a világranglistán 123. olasz Luca Nardi verte a harmadik fordulóban, három szettben, 2 óra 17 perc alatt. A húszéves rivális a selejtezőből, ráadásul szerencsés vesztesként került fel a főtáblára, most pedig a nyolcaddöntőre készülhet.

„Úgy gondolom, a mai nap előtt senki sem ismerte a nevemet – mondta a győztes. – Ez egy csoda. Egy húszéves srác vagyok, valahonnan a világranglista századik helye környékéről, aki most megverte Novakot. Ez egyszerűen őrület.”

Objektum doboz

Nardi a legalacsonyabban jegyzett játékos, aki valaha legyőzte Djokovicsot Masters-tornán vagy Grand Slam-mérkőzésen. Az olasz teniszező korábban példaképének nevezte Djokovicsot, akinek a posztere gyerekként a szobája falán lógott. A legjobb 16 között az amerikai Tommy Paul lesz az olasz játékos ellenfele.

A nőknél nem hozott meglepetést a hétfői játéknap: a második helyen kiemelt fehérorosz Arina Szablenka és a harmadikként rangsorolt amerikai Coco Gauff is ott van a 16 között.

Magyar szempontból a nyolcaddöntő slágermeccsét Marozsán Fábián vívja kedden magyar idő szerint 21 órától a címvédő és volt világelső spanyol Carlos Alcarazzal.

A 3. fordulóban (a 16 közé jutásért):

férfiak, 9,5 millió dollár (3,45 milliárd forint) összdíjazás:
Nardi (olasz)–Djokovics (szerb, 1.) 6:4, 3:6, 6:3
Medvegyev (orosz, 4.)–Korda (amerikai, 29.) 6:4, 5:7, 6:3
Rune (dán, 7.)–Musetti (olasz, 26.) 6:2, 7:6 (7–5)
Ruud (norvég, 9.)–Fils (francia) 6:2, 6:4
Fritz (amerikai, 12.)–Báez (argentin, 19.) 6:2, 6:2
Dimitrov (bolgár, 13.)–Mannarino (francia, 21.) 6:3, 6:3
Paul (amerikai, 17.)–Humbert (francia, 14.) 6:4, 6:4
Monfils (francia)–Norrie (brit, 28.) 6:7 (5–7), 7:6 (7–5), 6:3

nők, 9,2 millió dollár (3,3 milliárd forint) összdíjazás:
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Raducanu (brit) 6:3, 7:5
Gauff (amerikai, 3.)–Bronzetti (olasz) 6:2, 7:6 (7–5)
Kaszatkina (orosz, 11.)–Stephens (amerikai) 2:6, 6:4, 6:4
Kosztyuk (ukrán, 31.)–Vondrousova (cseh) – játék nélkül
Jüen Jüe (kínai)–Dolehide (amerikai) 1:6, 6:4, 7:6 (7–2)

Elolvasom a cikket