Elhunyt Szalay Péter, az Alkotmánybíróság volt tagja

MH/ MTI
2024. március 14. csütörtök. 17:34
Frissítve: 2024. március 14. 17:35

Életének 65. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Szalay Péter, aki 2011-től 2023-ig volt az Alkotmánybíróság tagja – tudatta az Alkotmánybíróság csütörtökön a honlapján.

Mint írták, Szalay Péter az egyetemi tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1984-ben végezte summa cum laude minősítéssel. Jogi szakvizsgát 1989. március 9-én tett. 1984 és 1987 között az ELTE ÁJK Államjogi (ma Alkotmányjogi) Tanszékén oktatott, az MTA-TMB tudományos ösztöndíjas gyakornoka volt. 1987–1988-ban az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Főosztályán előadó, 1988–1990-ben Pozsgay Imre államminiszter titkárságán kormánytanácsos, majd kormányfőtanácsos volt.

1990–1992-ben a Miniszterelnöki Hivatalban, a Miniszterelnöki Kabinetben a parlamenti ügyekért felelős kormányfőtanácsosként, 1993-tól 1998-ig a Pénzintézeti Központ (később Pénzintézeti Központ Rt., Pénzintézeti Központ Bank Rt.) jogi igazgatójaként dolgozott. 1998-tól a Jutasi és Társai Ügyvédi Iroda tagja, ügyvéd.

Szalay Pétert az Alkotmánybíróság saját halottjának tekinti. Temetésről később intézkednek.

Elolvasom a cikket