A nagy túlélő

2024. március 15. péntek. 14:57

Nagy pofont kaptak azok, akik szerint Gelencsér Ferenc, a Momentum országgyűlési képviselője nem a legélesebb kés a párt fiókjában. Azért, mert annyira összevissza makog országgyűlési felszólalásában, hogy attól – a bekapcsolt mikrofon tanúsága szerint – maga is elborzad, még megvan a magához való esze. Hiszen nemigen habozott, hogy hová forduljon amikor Berlinben szállás után nézett, egykettőre bejelentkezett a magyar nagykövetségre, ugyan adjanak már neki kvártélyt, mert március 15-én hivatalos dolga van errefelé. Kapott is egy szép szobát a Brandenburgi kapu közelében, ne kelljen neki sokat sétálni, ha a város szívébe akarna jutni. Apró szépséghiba a dologban, hogy miközben kicsomagolt megérkezett a hivatalos értesítés, miszerint a Momentum március 15-én tüntetést szervez a berlini magyar nagykövetség elé, mondván, „Magyarországon mocskos diktatúra van”. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy arra kérte kollégáit, biztosítsanak egy jó reggelit a remek arcbőrrel megáldott politikusnak, mert tüntetni korgó gyomorral elég snassz dolog, sőt este vacsorát is kapjon, hisz aki sokat kiabál, megérdemli a főtt ételt. Szó mi szó, ügyes fickó ez a Feri, pártja joggal lehet büszke rá. Szállást is kap, meg is etetik, tüntethet is. Ha valaki, akkor ő lesz az, aki túléli ezt a rettenetes diktatúrát.

Elolvasom a cikket