Orosz olajfinomítót ért ukrán dróntámadás

MH/ MTI
2024. március 16. szombat. 14:04

Dmitrij Azarov, a régió kormányzója elmondta, hogy a támadás következtében kigyulladt egy kőolajtermék-konténer a szizsrani olajfinomítóban, hozzátéve, hogy az előzetes adatok szerint nem voltak áldozatok. Azt is elmondta, hogy a novokujibisevszki finomító elleni támadási kísérletet elhárították, és nem jelentettek áldozatokat.

Az ukrán határ közelében fekvő Belgorod város környékét szombaton már második nap érte ukrán támadás, ezúttal két halálos áldozattal és nyolc sebesülttel járt a területi kormányzó beszámolója szerint. Egy rakétatámadásban egy férfi és egy nő meghalt, hárman pedig megsebesültek néhány kilométerre az ukrán határtól – írta Vjacseszlav Gladkov a Telegramon. További öt ember sérült meg egy autóban, amelyet egy ukrán drón talált el.

Pénteken az orosz védelmi minisztérium tájékoztatása alapján hét ukrán rakétát semmisítettek meg Belgorod felett. Az ukrajnai Harkiv megyével szomszédos Belgorod ellen gyakorta intéznek rakétatámadást az ukrán oldalról. Tavaly decemberben például egy rakétatámadásban 25 civil halt meg – tették hozzá.

Elolvasom a cikket