LMA
2024. március 17. vasárnap. 11:31
Most, hogy a franciák elnöke, Emmanuel Macron Európa népeinek elérhető közelségébe hozta a harmadik világháborút, talán nem lesz érdektelen röviden áttekinteni, mire képes egy „átlagos” tömegpusztító fegyver. Első körben talán nem célszerűtlen leírni, korunkban Moszkva és az Washington rendelkezik a világ nukleáris fegyvereinek úgy kilencven százalékával. Persze a kisebb szereplők, mint például Pakisztán, India, Franciaország, Anglia, Észak-Korea és Izrael (illetve gyaníthatóan Irán) – arzenálja sem megvetendő, különösen annak fényében, hogy bármelyik tökéletesen alkalmas arra, hogy szűkebb – vagy távolabbi – partnerére ráhozza a „lokális” világvégét. Visszakanyarodra Oroszországra és az Egyesült Államokra, fontos tudni, mindkét oldal kollekciójának nagyjából harmincöt-harmincöt százalékát az olyan, csekélyebb méretű eszközök adják, melyek hatótávolsága szárazföldön megközelíti a félezer, míg tengeren a hatszáz kilométert.
Persze lényegi szempontból egyre megy, melyiket hajítják az emberre, mert az érintett az adott szerkezet teljesítményétől függetlenül így is, úgy is meghal.
Az egyetlen és rendkívül sovány vigasz, hogy bár ezek az eszközök helyben elmondhatatlan szenvedést és károkat képesek okozni, még mindig nem jelentik a „totális” világvégét. Utóbbihoz ugyanis az kell, hogy a komplett országrészeket, megyéket elsöprő nagyágyúkat is bevessék.
„Fat man” azaz a „Kövér ember” néven vonult be a történelembe ez az atombomba, amelyet 1945. augusztus 9-én dobott le az amerikai hadsereg B-29-es bombázója a japán Nagaszaki felett
Fotó: AFP/Los Alamos Scientific Laboratory
Az egyes bombák hatóerejét egy hagyományos s az egyik legnagyobb mennyiségben alkalmazott ipari és katonai robbanóanyaghoz, a TNT-hez (Trinitrotoluol) mérik. Vegyünk példának egy Hirosima-típusú, tizenöt-húsz kilotonnás eszközt, amely megsemmisülésekor a felszabadult energia három formában jelentkezik. Durván a fele lökéshullámként, egyharmada hősugárzásként, tizede radioaktív kiszóródásként és a fennmaradó rész úgynevezett kezdeti sugárzásként. Maga az emberi ésszel elképzelhetetlen sebességű lökéshullám fél percig tart, és az epicentrumhoz képest három kilométeres körben okoz pusztítást. A hő döntően optikai jelenség és „csak” mintegy tíz másodpercig látható – cserében egy kilométeren belül szinte minden anyagot elolvaszt s 2,5 kilométeren át felgyújtja és elhamvasztja az éghető dolgokat. Borítékolható az is, hogy a célpont közelében lévő erdők kigyulladnának, s ez csak tovább fokozná az amúgy is óriási káoszt.
Szomorú mementóként szokták emlegetni a hiroshimai egykori Oszaka Bank lépcsőjén ülő japán polgárt, aki maga ugyan nyomtalanul eltűnt, de az árnyéka örökre ott maradt a betonon.
Mint látható, a bomba nem finomkodik, pedig a nevét adó jelenségről még szó sem esett. Utóbbi az azonnal felszabaduló, valamint a radioaktívan szennyezett anyagok másodlagos sugárzására oszlik. A kezdeti adag mintegy egy percig tart, és alfa-, béta- és gamma, továbbá neutronsugárzásokból tevődik össze. A másodlagos sugárzás évtizedeken keresztül hat, a neutronsugárzás által kiváltott alfa-, béta- és gammasugárzásból áll, és elpusztítja az élő szervezeteket.
S hogy végképp ne legyen egyszerű a képlet, az időjárási (szél, eső) és természeti jelenségek (például folyók) igen messzire képesek szétteríteni a szennyezést.
Nagyobb léptékre, azaz a kilo- helyett a megatonnákra váltva értelemszerűen a pusztítás mértéke is jelentősebbé válik. A robbanás pillanatában a tűzgömb hőfoka a harmincezer fokot is meghaladhatja, míg a magassága akár a tizenkét kilométert is elérheti. A lökéshullám első körben öt-tíz kilométeren belül mindent összedönt és az élőlények azonnali vesztét okozza, ugyanakkor a gyúlékony anyagok csak húsz-negyven kilométerrel arrább lennének úgy-ahogy biztonságban. Mindezen túl a sugárzás a megatonnák függvényében százötven és háromszáz kilométeres körzetben okozna visszafordíthatatlan károkat.
