Furcsa szokással védhető ki a koronavírus

A legfrissebb kutatások szerint a kávéfogyasztás csökkenti a koronavírus kialakulásának kockázatát, amely minden vizsgált variánsnál beigazolódott. A kávé fertőzés kockázatát csökkentő mechanizmusai azonban még további megfigyeléseket igényelnek.

Az új laborvizsgálat eredményei szerint a kávé gátolja a koronavírus sejtekbe jutását. Mint kiderült, a kávé megakadályozza a vírus tüskefehérjéjének kötődését az ACE2 nevű emberi receptorhoz. A jó hír, hogy ezt napi egy-két csésze kávé fogyasztásával el lehet érni, akár instant formában is, és a koffeinmentes ital is kifejti jótékony hatását. Ez utóbbi azt is jelzi, hogy a hatás nem a koffeinhez köthető, hanem a kávéban megtalálható, antioxidáns hatásáról ismert klorogénsavhoz és más fenolszármazékokhoz. Az olyan, kávéhoz fogyasztott ízesítők, mint a tejszín, nem játszanak szerepet a jótékony hatás tekintetében.

A megfigyelések egybevágnak a korábbi kutatásokkal, miszerint a kávéfogyasztók megfertőződési kockázata 10 százalékkal kisebb, mint a nem kávézóké.

Elolvasom a cikket