A mesterséges intelligencia segítségével védené meg a demokráciát a dél-koreai elnök

MH/MTI
2024. március 18. hétfő. 15:38

„Erős felelősségtudattal meg kell osztanunk tapasztalatainkat és bölcsességünket annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia (AI) és az új digitális technológiák a demokráciát szolgálják, és megóvják az egyének és a társadalom biztonságát” – jelentette ki Jun a digitális világ kínálta előnyökkel és kihívásokkal kapcsolatban.

„Az AI és a digitális technológiák fejlődése révén az emberiség elképzelései a tér és az idő határait meghaladva valósulnak meg” – mondta, majd hozzátette: „másrészről viszont a mesterséges intelligencián és a digitális technológiákon keresztüli félretájékoztatás és hamis információk nemcsak az egyének szabadságát és az emberi jogokat sértik, hanem egyúttal veszélyeztetik a demokratikus rendszereket is”.

A demokráciáért megrendezett első csúcstalálkozót Joe Biden amerikai elnök kezdeményezte 2021-ben. A mostani háromnapos csúcson több mint 30 ország képviselői vesznek részt.

„Az autoriter és elnyomó rezsimek a technológiákat a demokrácia és az emberi jogok aláásására használják, ezért nekünk a technológia segítségével a demokratikus értékeket és normákat kell támogatnunk” – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter a csúcstalálkozón.

Az esemény résztvevői közül egyes európai képviselők ellenérzésüket fejezték ki Oroszország és Kína propagandatevékenységével kapcsolatban, és azzal vádolták meg a két országot, hogy hamis információkat terjesztenek a közösségi médiában és a deep fake technológia révén.

Kína tiltakozása ellenére a találkozón virtuálisan bejelentkezett a tajvani digitális miniszter, Audrey Tang is, és a választásokban bővelkedő idei év voksolásait fenyegető kibertámadások veszélyére hívta fel a figyelmet.

Elolvasom a cikket