Óvadék ellenében szabadlábra kerülhet Dani Alves

MH/MTI
2024. március 20. szerda. 20:58

Az illetékes barcelonai bíróság szerdán közölte, hogy egymillió euró kifizetése után a 40 éves exfutballista elhagyhatja a börtönt, de bevonják brazil és spanyol útlevelét, és nem közeledhet áldozatához. Egyelőre kétséges, hogy a játékos elő tudja-e teremteni az összeget, mivel sajtóértesülések szerint viszonylag kevés pénze maradt.

Alves 2022. december 31-én egy barcelonai szórakozóhely vécéjében szexre kényszerített egy nőt, akinek a feljelentése nyomán vették őrizetbe. A februári ítéletben benne volt az is, hogy 150 ezer eurót kell fizetnie a sértettnek.

A 126-szoros válogatott hátvéd Brazília után több európai együttesben, így a Juventusban, a Paris Saint-Germainben, a Sevillában és az FC Barcelonában játszott, 2022 júliusa óta pedig a mexikóvárosi Pumas UNAM légiósa volt, amely a letartóztatása után szerződést bontott vele.

Alves a futballtörténelem egyik legeredményesebb futballistája, 43 trófeát nyert együtteseivel. Klubcsapataival többek között hatszoros spanyol, kétszeres francia és egyszeres olasz bajnok, háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját, kétszer az UEFA Kupát és négyszer az európai Szuperkupát. Kétszeres Konföderációs Kupa-győztes a brazil válogatottal, amellyel a Copa Americát is kétszer nyerte meg, emellett olimpiai bajnoknak is vallhatja magát.

Elolvasom a cikket