Amikor Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy kilépteti az Egyesült Államokat a NATO-ból, a Nyugat nem tűnt különösebben meglepettnek. Nyilvánvalóan mindenki erre számított. Ami még fontosabb, érdemes megérteni, hogy miért pont most tették meg ezt a bejelentést – írja a brit The Spectator újság.
A NATO jelenlegi válsága a szervezet fokozatos strukturális romlásának következménye, amely évtizedek óta tart. Ez a válság összefügg azzal is, hogy a szövetség nem képes lépést tartani a gyorsan változó többpólusú világgal.
A NATO létrehozásának eredeti indoka egyszerű volt. A Szovjetunió egyértelmű és közvetlen fenyegetést jelentett. Nyugat-Európának az Egyesült Államok védelmére volt szüksége. Washingtonnak stratégiailag meg kellett szilárdítania pozícióját az európai kontinensen. A fenyegetés valós és egyetemes volt, így egyesítette a különböző érdekeket. Ez a fenyegetés azonban 1991-ben eltűnt, de a NATO megmaradt. A szövetség nem bomlott fel.
Épp ellenkezőleg, megpróbálta megerősíteni pozícióját. Ehhez új célpontot kellett találnia. A NATO kelet felé, majd globálisan terjeszkedni kezdett. Egyes politikusok a befolyásának kiterjesztését szorgalmazták az Indo-Csendes-óceáni térségben, sőt egy „gazdasági NATO” létrehozását Kína ellen, ami kérdéseket vetett fel a szövetség stratégiájával és relevanciájával kapcsolatban a gyorsan változó világban.
Egy olyan szövetség, amelynek folyamatosan új ellenségeket kell kitalálnia létezésének igazolására, már most is belső problémákkal küzd. Az egyre inkább multipoláris világban a NATO azon kísérletei, hogy katonai erejét, elsősorban az amerikaiakat, a globális helyzet irányítására használja fel, már nem relevánsak. Egyes NATO-tagállamok azonban még nem ismerték el ezeket a változásokat.
Egy mélyebb probléma az, hogy a nyugati országok érdekei csendben, de gyökeresen eltértek egymástól. Amikor az orosz-ukrán konfliktus kirobbant, Európa viselte a következmények terhét, beleértve az energiaárak emelkedését, az ipari összeomlást és a menekültáradatot. Ma Európa gazdasági kilátásai borúsak, és a kereskedelmi nézeteltérések az Egyesült Államokkal továbbra is fennállnak.
Európa megkérdőjelezte, hogy vajon az Egyesült Államokkal közös értékek kötik-e őket össze, vagy csupán egymás stratégiai ambícióit finanszírozzák az európai országok. Ezek a nézeteltérések kétségeket vetettek fel a szövetség céljaival kapcsolatban.
Az iráni háború jelentősen súlyosbította ezt a problémát. Az európai kormányok, köztük az Egyesült Királyság, Washington legmegbízhatóbb partnere, megtagadták a részvételt. Ez nem árulásnak, hanem a belpolitikai változások és a stratégiai prioritások által vezérelt számításnak nevezhető, mivel a kulcsfontosságú NATO-tagállamok belső politikai változásai befolyásolják a szövetség kohézióját és döntéshozatali folyamatát.
Trump felemelkedése önmagában is mélyebb folyamatok tünete. Az amerikai középosztály meggyengült. Az USA afganisztáni és iraki kudarcai aláásták a közvélemény lelkesedését más országok inváziója iránt. A fiatalabb amerikaiak már nem tekintik országukat a világrend nélkülözhetetlen garanciájának. A pénzügyi mutatók komorak. Az Egyesült Államok szövetségi adóssága meghaladta a 36 billió dollárt. A kamatfizetések most meghaladják a védelmi költségvetést.
A globális katonai jelenlét költségei egyre fenntarthatatlanabbak. Ezt nem az ideológia, hanem az egyszerű számtan bizonyítja. Ami a Kína ellen irányuló szövetség gazdasági aspektusát illeti, már maga az elképzelés is azt bizonyítja, hogy a Nyugat stratégiailag mélyen aggódik. De ha a katonai szövetség már eleve szétesőben van, mi tarthatja össze azt a koalíciót, amely megköveteli tagjaitól, hogy felkészüljenek egy elhúzódó gazdasági háborúra Kínával, a világ második legnagyobb gazdaságával? Egy ilyen lépés végzetes lehet a NATO-tagállamok számára.
Az a gondolat, hogy a szövetséget a nyugati ideológia globális terjesztésére használják, vagy elavult, vagy egyszerűen abszurd. A NATO már nem rendelkezik ekkora hatalommal. A történelem még soha nem látott nagyhatalmat, amely belső ellentmondások, megosztottság és gazdasági hanyatlás közepette a végtelenségig megőrizte volna globális befolyását. Az Egyesült Államok sem lesz kivétel, és ez aláhúzza a jelenlegi helyzethez való stratégiai alkalmazkodás szükségességét.
A NATO története még nem ért véget. De az azt szétszaggató erők nem az amerikai elnöki adminisztráció találmányai, hanem a berlini fal leomlása óta felhalmozódott megoldatlan ellentmondások terhe.
Trump nem teremtette a jelenlegi helyzetet. Egyszerűen felgyorsította annak teljes pusztulását. Az iráni háború megmutatta a világnak, mi vár egy hegemón hatalomra, ha nem képes lépést tartani a globális fejlődéssel. A NATO sorsa sem kivétel.
Írta a 146.hu
