Hiába sürgeti már hónapok óta Karácsony Gergely főpolgármester az ellenzéki pártokat, hogy ideje lenne beállni mögé, és pajzsra emelni, mindeddig Gyurcsány Ferenc bíztatása ellenére sem állt össze a szivárvány, sőt inkább látványos pukkanások kíséretében színeire hullik.
Budapest elsőszámú vezetőjét az különösebben még nem rengette meg, amikor a Mi Hazánk mozgalom bejelentkezett a posztjára, sőt talán még fel is lélegzett, hiszen a választás során a kormánypárti jelölttől el is vihet néhány százaléknyi voksot; a Jobbik hasonló törekvésétől sem kapott frászt, mert a baloldallal összeborult szervezet már éppen elsüllyedőben van a Gyurcsány Ferenc védelmére kialakított mocsárban; a látható rémület Vitézy Dávid beköszönését követően öntötte el. Hiába tudta hónapok óta, hogy a közlekedési szakembert az LMP vehemensen kapacitálja, mindeddig abban reménykedett, hogy a „busztologatással” hírnevet szerző egykori VEKE-elnök távol tartja magát a politizálástól, hiszen szebb napokat látott támogatóit mégsem lehet tömegszervezetnek titulálni. A jelölés pikantériája, hogy Karácsony – lassan feledésbe merülő messzeségben – maga is a szervezet tagja volt, ám Gyurcsány bülbülhangja vonzóbbnak bizonyult számára az elveinél, ami sokak szerint soha nem is létezett, eredetileg is csupán időzített aknaként helyezték a bármire elvtelenül vállalkozó laklit az pártba, hogy éppen személyén keresztül lehessen bizonyítani: nincs harmadik út, nem lehet más a politika. Vitézy feladata éppen ennek a gondolatnak a felmelegítése lenne, és ez a szerep tetszhetett meg neki, így az elmúlt héten hosszas rejtélyeskedést követően színt vallott, majd az egyik első tetteként vitára invitálta a többi főpolgármester-jelöltet. Karácsonyt már ettől annyira elöntötte a hideglelés, hogy a vészhelyzetben rá oly jellemző handabandázásba fogott a kitérés érdekében, aztán szombatra nem meglepő módon már meg is hátrált, és a vitát nem a választási kampány lehetőségének, hanem kötelességének nevezte.
Nagy tétben persze nem érdemes fogadni a vita megvalósulására, hiszen Karácsony Gergely bármikor, bármit képes állítani, hogy aztán két nap múlva már az ellenkezője mellett kardoskodjon. El tudom képzelni milyen kaján mosollyal kísérte Vitézy a már megszokott pálfordulót, mert a magaslabdát azonnal azzal a válasszal ütötte le, hogy ő rutinosan közlekedik a villamoson, nem fél attól, hogy elütné; utalt Karácsony korábbi kínos kijelentésére, amikor a baloldali miniszterelnök-jelölti korteskedés során nagy hangon világgá kürtölte: csak akkor lép vissza, ha elüti egy villamos. Aztán két nap múlva megérkezett az a fránya villamos…
Ilyen helyzetben ki ne dermedne le egy újabb jelölt felbukkanásától? Nem is tétlenkedett, azonnal riadót fújt, és minden követ elkezdett megmozgatni, hogy lehetőleg mások takarítsák el az útból az elé tornyosuló akadályt, amire ő képtelen. Sajnálatosan úgy általában is képtelen a cselekvésre – amit nem csupán a főpolgármesterként mutatott négy és fél éve igazol –, hanem a szép, kerek életpályája, ami során minden döccenőn fennakadt, ha nem karoltak a hóna alá, hogy átsegítsék. Három esztendeje a nyugati liberális médiumok már a nagy megváltójukat vélték felfedezni benne, úgy szerepeltették a nemzetközileg is jegyzett orgánumok, mint aki a Nyugat reménysége, aztán egy hozzá képest jelentéktelen ellenféltől kétségbe esve, csapot-papot maga mögött hagyva menekült el a megmérettetéstől. Az akkori pánik persze benne is mély nyomokat hagyott, a fejvesztés mértékét hűen tükrözi, hogy ezúttal még az Európai Parlamentet is mozgósította, első körben a vörös-zöldfrakciót, amely Karácsony könnyeit látva azonnal megszakította a kapcsolatokat az LMP-vel, amely hiába is egyeztetett terveiről az Európai Zöld Párttal, az végül a máskor hangosan hirdetett demokratikus sokszínűséget sutba dobva felfüggesztette az együttműködést a magyar szervezettel, mert hivatalos indoklásuk szerint a demokráciapárti elkötelezettségük ezt követeli meg, ugyanis a teszetosza Karácsony Gergely második budapesti győzelme nélkülözhetetlen a demokratikus és Európa-párti erők térnyeréséhez.
Csodálatos megállapítás, Orwell szemei is könnyessé válnának a demokrácia ilyetén értelmezésétől. Ehhez képest a kádári szocializmus a sokszínűség és a tolerancia fellegváraként értelmezhető, hiszen az egyébként kegyetlen megtorlással hatalomra kerülő kommunista vezér egy idő után már azt hirdette, hogy „aki nincs ellenünk, az velünk van”. Az európai zöldek azonban inkább Karácsonnyal együtt a sztálinista elvekhez tértek vissza – szigorúan a demokrácia védelmében –, és még szégyentelenül papírra is vetik: „aki nincs velünk, az ellenünk van”.
Egy dologban azonban biztosak lehetünk, a fővárosi tömegközlekedés irányítása nem Karácsony, hanem Gyurcsány Ferenc kezében van, legfeljebb Bajnai Gordonnak lehet még ráhatása – már ha éppen nem egyet gondol a baloldal két zsenije –, hiszen az egyik bukott kormányfő pénzügyminisztere a BKK igazgatóságának az elnöke, míg a bukásban őt követő kabinetfőnöke a vezérigazgató. Karácsony három évvel ezelőtt már megtanulhatta, hogy a villamosmenetrendbe nincs beleszólása, bármikor felbukkanhatnak a vasszörnyek, amelyek kíméletlenül elütik a figyelmetlenül közlekedőket. Nem csodálom, hogy a főpolgármester még a Fonográf együttes klasszikus dalától is rángógörcsöt kap, amikor azt hallja, hogy az „első villamos már elindult felénk, csilingel, amerre jár”.
A szerző vezető szerkesztő