Nem telt el sok idő, mire az elveszett és megtalált tárgyak a morbid kíváncsiskodók kedvelt kiállításává váltak, sőt a brit útikönyvekben Le Musée de la Mort néven szerepeltek. A Notre-Dame katedrális mögött elhelyezkedő párizsi hullaház színpadiasan elfüggönyözött ablakok mögött kiállította a holttesteket, és attól függően, hogy ki volt kiállítva, több tíz- és százezer látogatót vonzott – számol be a How Stuff Works.
Talán durvának tűnhet, de ahogy Taryn Cain a Wellcome Collection számára rámutat, a modern korban is megvan a saját párizsi hullaházunk, és ez már világméretűvé vált. A vitatott Body Worlds kiállításon plasztikázott holttesteket mutatnak be, amelyeket több mint 40 milliószor látogattak meg, és még egy Bond-filmbe is bekerültek. Talán nem is vagyunk olyan messze a La Morgue-tól, mint ahogyan azt gondolnánk.
Akkoriban a holttestek frissek voltak, és csak a legintimebb területeket eltakaró szövetcsíkokat viseltek, de a ruháikat föléjük akasztották, így pillanatképet kaphattunk az elhunyt életéről. Ahogy a francia drámaíró, Léon Gozlan mondta: „Azért megyünk oda, hogy megnézzük a megfulladtakat, mint máshová, hogy megnézzük a legújabb divatot.”
Míg a Musée Grevin a „élő újság” létrehozásával, amely a közelmúltban elkövetett gyilkosságok viaszból készült rekonstrukcióit állította színpadra, a párizsi hullaház egy lépéssel tovább ment, hogy kielégítse az emberek kíváncsiságát azzal, hogy úgymond hús-vér borzalmakat mutatott be nekik. A sajtó a közelmúltban történt halálesetek borzalmas részleteire volt kíváncsi, a hullaház pedig lehetőséget biztosított, hogy az áldozatok testközelből való megismerésével még jobban kötődjenek a történethez.
Az egyik különösen népszerű kiállítási tárgy a „két részre vágott nő” volt, akit 1876-ban félbevágva emeltek ki a Szajnából. A testek végül túlságosan elbomlottak ahhoz, hogy a kiállításon maradhassanak, és két hét múlva a nőt egy viasz mellszoborral helyettesítették, ami több százezer látogatót vonzott.
A JSTOR szerint a hullaház vonzerejének talán kevésbé a morbid kíváncsisághoz, mint inkább a közösségi érzéshez volt köze, a látogatók inkább együtt éreztek a halottakkal, mintsem a borzalomban gyönyörködtek. Az Early Mass Culture in Fin-de-Siecle Paris című könyv szerzője, Vanessa Schwartz, a Dél-Kaliforniai Egyetem professzora azt írta, hogy a hullaház kiállítóterme és a viaszszobrok a 19. századi Párizsban előfutárai voltak a bűnügyi dokumentumfilmeknek.
