A balsajtó ismét nevetségessé tette magát. Az ácsi katódgyár ügyében fogalmazott meg egy riportot derék újságírójuk. Miután az akkumulátorgyárak körüli hisztéria idénre jelentősen csökkent, az ilyenfajta zöldügyek iránti érdeklődés is lanyhult, azért még néhány utórúgást vagy rengést előad az ellenzék.
A Komárom vármegyei Ács életében jelentős változást hozhat egy nagy kínai cég idetelepült gyára. Az akkumulátorgyártás egyik legfontosabb részelemét, a katódot fogják itt előállítani, a tervek szerint 2026-tól. Nem akkumulátorgyárról van szó tehát, azaz nem a máshol annyiszor körbesipákolt összeszerelő üzem épül itt. Ennek ellenére vagy éppen ezzel együtt óriási óbégatás volt az „ácsi akkumulátorgyár” ügyében. A teljes magyar ellenzéki sajtó beindult. Így káros, úgy veszélyes, így jönnek a kínai munkások, úgy fogja becsapni a beruházó és a magyar állam az ácsiakat, ahogy csak kell és szokta. Hosszúkás magyarázatok születtek a kobalt, mangán és nikkel elemekkel dolgozó gyártási folyamatról.
A kémiai és fizikai érvekkel operáló tudósítások azonban nem érték el a kívánt célt, néhány hónapnyi hörgés után elcsendesedett ebben az ügyben a helyi és az országos sajtó.
Néhány meglehetősen vicces ellenérv is bekúszott a köztudatba, ilyen volt az, hogy a leendő gyár zavarni fogja a szomszédos területen élő vetési varjakat. A környezetvédőnek álcázott ellenzéki aktivisták hiába próbálkoztak a máshol is jószerével kudarcot vallott mutatványokkal, az Ács körül keltett ricsaj gyorsan elült.
Annyira, hogy a napokban a helyszínre látogató fővárosi riporter tanácstalan szomorúsággal állapította meg, hogy az ácsi katódgyár építésének ügyében összehívott lakossági fórum, amit „a katódgyár miatt aggódók, akik nem bíznak abban, hogy a kormány betartatja a szabályokat a beruházókkal” hívtak össze, nem örvend túlzott népszerűségnek.
Mi mással indulhatna ez a riport, mint a vidékiek lehülyézésével? Előbukkan a jól ismert kép a részeges, buta, fogatlan falusiról – az most nem számít, hogy Ács a maga hétezer fős népességével – már város. Ez a kásás hangú atyafi irányította útba a derék zsurnalisztát. Annyira azért nem volt berúgva, hogy szavai nyomán az újságíró ne találta volna meg az aggódók gyűlését. Tizenöten voltak. A szervezőkkel és előadókkal együtt: „később a számuk harmincra emelkedett”. A mérsékelt érdeklődés a budapesti lap képviselőjének nem meglepő, nem könnyű mozgósítani a lakosságot. Mint ahogy a riport címében megfogalmazta némi felháborodással: Az ácsiakat nem érdekli, hogy katódgyár épül a szomszédjukba. Az aggódó kisebbség tehát nagyon bátran kimondhatja, hogy a többség úgy gondolkodik, ha odafönt eldöntötték, hogy megépül, akkor nincs mit tenni ellene.
Az aggódók egyre szomorúbb összejövetelét az Akkumulátor Károsult Települések Igazáért Szövetség (AKÁRTEIS) kezdeményezte. Az ácsi többségért aggódó ernyőszervezet célja az volt, hogy bemutassák, mit lehet tenni azért, hogy a helyiek érdekei jobban érvényesüljenek a tervezésnél és a működésben. Az első előadó mondandója arra a tételmondatra épült, hogy „ahova a farkas beteszi a lábát, ott egyre nagyobb részt követel magának”. Ennél az általánosnál is általánosabb szólöketnél sokkal több nem is hangzott el az aggódók gyűlésén.
Hogy kerek legyen a történet, a derék szerző bement az ácsi kocsmába is, ott sem érdekelte különösebben az embereket a gyár ügye. Hát, hogy is érdekelné, amikor ők fogatlanok, alkoholisták és hülyék. Szemben a felvilágosult aggódókkal, akik bátran vették a fáradságot ideutazni szerte az országból.
Az meg hogy aztán az erről szóló riportszerű fogalmazással mi lehetett a szerző és a közreadó célja, titok. Valószínűleg a fentartható, zöld, kőkeményen jogállamisági demokrácia érvényesülését segítő elmevonal hangsúlyozása. Hogy a kutyát sem, de főleg az ácsiakat nem érdekli ez a finomkodó izézgetés, számukra mellékkörülmény. Nekik nem számít, hiszen megint jól meg tudták mondani a magukét a tapló vidékiekről.
A szerző író
