MH/MTI
2024. április 2. kedd. 23:13
„Éljenek a németek úgy az állatokkal, mint ahogy nekünk akarják diktálni” – jelentette ki Mokgweetsi Masisi botswanai elnök a Bild című napilap internetes változatában kedden közölt interjúban.
„Ez nem vicc” – tette hozzá az ajánlatról.
„Szívesen adnánk ilyen ajándékot Németországnak” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az ajándék elutasítását nem fogadnák el.
Mokgweetsi Masis megemlítette, hogy az elefántok emberekre, falvakra és megművelt területekre támadnak.
A zöldek vezette német környezetvédelmi minisztérium az elefántvadászok trófeáit vette célkeresztbe, amelyeket gazdag nyugati ügyfeleknek kínálnak fel eladásra. A tárca idén kilátásba helyezte a trófeák importjának szigorúbb korlátozását a vadorzással kapcsolatos gondok miatt.
A német minisztérium szóvivője kedden közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy tárgyalásokat folytatnak az Európai Unión belül a kötelező importengedélyeknek más védett fajokra történtő kiterjesztéséről.
„Németország a legnagyobb vadásztrófea-importőr az EU- belül, és ebből a szempontból különleges a felelőssége” – tette hozzá a szóvivő.
Masisi elnök tervezett „ajándékával” kapcsolatban a szóvivő közölte, hogy Botswana az ügyben még nem lépett kapcsolatba Németországgal.
Botswana 2019-ben feloldotta az öt évvel korábban az elefántpopuláció és más fajok védelmében elrendelt teljes vadászati tilalmat. A döntés felháborította a környezetvédőket. A kereskedelmi célú vadászat fontos helyi bevételi forrás.
Botswana azóta éves kvótát ad ki a levadászható állatokra. Az ország 8000 elefántot kínált fel Angolának és 500-at Mozambiknak 2022-ben.