Magyarország a globális zöldenergetikai fordulat éllovasa

MH/MTI
2024. április 4. csütörtök. 19:15
Frissítve: 2024. április 4. 19:17

Hozzátette: azért fontos ez, mert a zöld gazdaság családok százezreinek fog biztos megélhetést biztosítani jól fizető munkahelyeken keresztül nem csak az előttünk álló években, de évtizedekben is. Ezen túlmenően pedig garantálja, hogy az unokáink és az ő gyermekeik, unokáik is biztonságos, fenntartható, környezetbarát módon élhessenek – mondta György László.

A kormány által nemrég elindított zöldenergetikai konzultációhoz kapcsolódó tájékoztatón a kormánybiztos kifejtette: a zöldenergia négy területet jelent – előállítás, tárolás, felhasználás és körforgásos gazdaság –, és nagyon fontos, hogy Magyarország valamennyiben éllovasa legyen a globális átalakulásnak.

Ismertetése szerint ez a leggyorsabban fejlődő gazdasági terület ma a világban: 2020-ban a zöldgazdaság globális piaca 1300 milliárd dollár volt (ez 6,5-szerese volt az akkori magyar GDP-nek). A piac 2050-re a nyolcszorosára bővül az előrejelzések szerint.

György László emlékeztetett: a magyar kormány 2020-ban meghirdette a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelyben célul tűzte ki, hogy 2030-ra a villamos energiát 90 százalékban szén-dioxid kibocsátása nélkül tudjuk megtermelni, és a 2030-ra tervezett naperőművi kapacitást már 2024-re elérte Magyarország.

Kitért rá, hogy 2030-ra Magyarország a negyedik legnagyobb energiatároló berendezésgyártó kapacitással fog rendelkezni. „Mondjuk ki: a negyedik legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitással fog rendelkezni Kína, az Egyesült Államok és Németország után. Tehát nagy halakkal úszunk együtt az óceánban olyan területen, ahol a kapacitásokért öldöklő verseny zajlik” – fogalmazott a kormánybiztos.

A körforgásos gazdaságról egy tanulmány alapján közölte, 2050-re az Európai Unió az energiatároló és -előállító berendezésekhez szükséges kritikus nyersanyagokat 45–70 százalékban újrahasznosításból biztosítja majd.

György László mindenkit arra kért, töltse ki április 15-ig a zöldenergetikai online konzultációt.

A sajtótájékoztatón Balla Mihály, a térség fideszes képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy Nógrád zöldvármegye, lévén az ország legerdősültebb megyéje. „Talán érzékenyebbek vagyunk arra, hogy a megújuló energia, a zöldenergia ott legyen a mindennapi életünkben” – fogalmazott, a jövő egyik legnagyobb kihívásának nevezve azt, hogy mennyire tudunk gazdálkodni vele, illetve miből fogjuk előállítani az energiát.

Elolvasom a cikket