A tavaszi hadjárat megtervezésekor Gödöllő környékére tervezték a magyar tábornokok a császáriakkal a döntő összecsapást, végül mégis Isaszeg vált fontos csatatérré.
– Ez a különbség a zseni és a magát zseninek képzelő ember között. Dembiński hetekig készült arra, hogy majd Eger környékén megvívja a döntő csatát, ám amikor megjelent az ellenség, akkor kapkodott fűhöz, fához, és gyakorlatilag képtelen volt időben koncentrálni a csapatait, többek között emiatt veszett el február végén a kápolnai csata. Az isaszegi csatára ugyanígy nem számított a magyar hadvezetés – fogalmazott Hermann Róbert.
Egy csatahelyszín kijelölése egyszerű a térképen, ám annak végső megvalósulását nem csupán a saját csapataink mozgása, hanem az ellenség tevékenysége is meghatározza, amely érthetően nem akar a mi elképzeléseinkhez alkalmazkodni.
– Az isaszegi csatához vezető út felidézésénél fontos megemlíteni, hogy április 1-én a császári tábornok, Schlik a III. hadtestével támadást indít Hatvan és Hort irányába. Másnap az ott lévő VII. hadtest visszaveri ezt a támadást, visszafoglalja Hatvant, Schlik pedig visszavonul Gödöllőre. Közben ettől délre megindul az átkaroló hadművelet a magyar főoszlop részéről, amibe április 4-én egy homokszem kerül, mert beleütköznek Jellasics utóvédjébe Tábióbicskénél. Itt Klapka I. hadtestével szemben két dandár áll csupán, amely két-, háromszoros magyar túlerőt feltételez, ám mivel Klapka csapatai felderítés nélkül mennek be a községbe, ezért az ellenség nagyon súlyos csapást mér rájuk, és az egész I. hadtest megfut. A III. hadtestet vezető Damjanichnak kell közbeavatkoznia, hogy rendbe hozzák az arcvonalat, és az ellenséget kiűzzék a községből, amelyet a visszavonulási parancs nyomán az amúgy is meg akart tenni.
Az összecsapás könnyen a tervezett hadjárat kudarcához vezethetett volna, ám a császári fővezér, Windisch-Grätz az ütközet ellenére sem tudta meg a magyar fősereg valós helyzetét.
– Ha Windisch-Grätznek van esze, Jellasics pedig normális hadijelentést küld, akkor ez az ütközet nagyon nagy bajt okozhatott volna. Itt megint láthatjuk Jellasics „kiváló” hadvezéri képességeit, mert a hadijelentés fogalmazványába még beleírja, hogy tőle délre jelentős magyar erők mozognak, ám az elküldött változatból már kihúzza ezt a passzust. Windisch-Grätz így annyit tudhat meg belőle, hogy volt ott egy kis utóvédi küzdelem, ami során elfoglalnak néhány ágyút is, de nincs olyan nagy baj. Azt láthatja, hogy Hatvannál is vannak magyar erők, tőle délre is vannak, sőt északra is. Ez utóbbit abból gondolja, hogy Beniczky Lajos csapatai március 25-én elfoglalják Losoncot, és a helyőrség parancsnoka, Almássy Károly alezredes nagy riadalommal menekül Vác felé. Futtában mindenhonnan küld egy jelentést, amelyekben egyre nagyobb létszámú magyar erőről számol be. Előbb kétezer főről, végül már nyolcezer fős magyar különítményről ír. Windisch-Grätz április 5-én a helyzet tisztázása érdekében indít egy nagyarányú felderítést Hatvan irányába, ahol elég csúf vereséget mérnek egy magyar huszárkülönítményre, mert nagyobb veszteség van ebben az előőrsi összecsapásban, mint volt három nappal korábban Hatvan visszafoglalásakor, ám Windisch-Grätz így sem lesz okosabb, ezért úgy dönt, hogy Gödöllő és Isaszeg környékére vonja össze a csapatait.
A magyar haditerv lényege az lett volna, hogy április 7-én a már tábornok Gáspár András Hatvan felől támad a VII. hadtesttel, Görgei korábbi csapataival Gödöllő irányába, míg a többiek ugyanezt teszik dél felől.
– Ember tervez, isten végez, és ahogy 6-án megindulnak a magyar csapatok Isaszegnél a Királyerdőn, Klapka csapatai ismét beleütköznek Jellasics utóvédjébe. Ebből az összecsapásból kezd kikerekedni a csata, mert amikor ismét rosszul alakul a helyzet, akkor Damjanich újra közbeavatkozik észak felől, a császáriak pedig szintén újabb csapatokat mozgósítanak. A két fél főerőinek ez az első összecsapása a kápolnai csatát követően, és az volt a fő kérdés, hogy ki tud nagyobb erőket bevetni, illetve ki bírja tovább a küzdelmet.
A kápolnai csatával szemben azonban Isaszeg neve a siker szinonimájává vált, s ha nem is lehengerlő, de egyértelmű győzelmet aratott a magyar honvédsereg.
– Itt az látszik, hogy Görgei és a magyar fél egyáltalán nem úgy reagál, mint Dembiński Kápolnánál. Nem esnek kétségbe, nem kezdenek el kapkodni, hanem időben kimennek a megfelelő utasítások, továbbá Aulich Lajos tábornok a II. hadtesttel, még mielőtt megkapná Görgei útnak indító parancsát, készültségbe helyezi a csapatait, és megindul a csatatérre, így az ő fellépése dönti el a magyarok számára a jobbszárnyon a küzdelmet, ami a teljes csata kimenetelét meghatározza.
Az isaszegi győzelemnek rendkívüli jelentősége volt, amelyet már a kortársak is érzékeltek.
– A haditervet mindig a végeredmény igazolja. A nagy, döntő győzelmekhez a saját kiválóságunk mellett az ellenfél nagyon komoly hibáira is szükség van. Ahhoz képest, hogy másnapra és máshová tervezik a csatát, továbbá 6-án egyáltalán nincsenek felkészülve a tavaszi hadjárat első szakaszának a nagy, döntő összecsapására, a magyar hadvezetés és a magyar csapatok rugalmasan reagálnak, és végül, sporthasonlattal élve, ha nem is kiütéses, de pontozásos győzelmet aratnak. Az ellenség kénytelen feladni a Duna-Tisza-közét, visszavonulni a Pest előtti első védvonalba, és nem tudja visszanyerni a hadászati kezdeményezést. Gyakran emlegetik, hogy még fényesebb lenne a győzelem, ha Gáspár a VII. hadtesttel is közbeavatkozik. Ő úgy érzi, elvégezte az aznapra kirendelt feladatot, azt pedig nem lehet mindenkitől elvárni, hogy zseni legyen, és rugalmasan alkalmazkodjon a pillanatnyi helyzethez. Annyi előnye van az ő ottani tartózkodásának, hogy Windisch-Grätz ezért nem meri bevetni a Schlik hadtest egyik felét. Harcászati értelemben olyan döntetlen körüli eredménnyel zárul a csata, mert Jellasicsot ugyan elkergetik, de Schlik ott marad, és csak a visszavonulási parancs kiadását követően húzódik vissza Pest előterébe. Egyébként elég kemény küzdelmet vívnak a nap során. A hadászati siker egyértelműen a magyar csapatoké, rajtuk múlik, hogy milyen irányba folytatják tovább a hadműveleteket, az ellenség pedig kénytelen ehhez alkalmazkodni. Azt fontos hangsúlyozni, hogy a magyar honvédség támadó hadműveletben először vív győztes csatát, hiszen Pákozdnál védekező állásból nyert, Schwechatnál és Kápolnánál pedig vereséget szenvedett. Ez a tény önmagában jelentős lelkierőt ad a seregnek, a katonáknak, ami a tavaszi hadjárat további csatáinak a pszichikai előfeltétele.
Isaszegnél ugyan a bekerítés, az ellenség főerőinek, vagy legalább egy meghatározó erejének a kiiktatása meghiúsult, ám Windisch-Grätz számára sovány vigasz, hogy a megsemmisülést elkerülték csapatai.
– A csatának további előnye, hogy Windisch-Grätz az északabbra felállított erőit délebbre helyezi át, a II. hadtestet Vácról Pest közvetlen közelébe, míg a Balassagyarmat környékén állomásozó Ramberg-hadosztályt Vácra, és ezzel megépíti az aranyhidat a tavaszi hadjárat folytatásához, a komáromi hadművelethez.
