Blinken: Mindent meg kell tenni a gázai civilek védelmében

MH/MTI
2023. november 30. csütörtök. 18:15

Blinken – akit a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet idézett – hangsúlyozta Netanjahunak, hogy az övezet déli részén lakók védelméről gondoskodni kell minden ottani katonai művelet előtt.

A miniszter találkozott a szűk háborús kabinettel és Jichák Hercog államelnökkel is.

Találkozóin megerősítette, hogy az Egyesült Államok támogatja Izrael jogát arra, hogy megvédje magát a terrorizmussal szemben, és sürgette Izraelt, hogy tegyen meg minden lehetséges intézkedést a civilek bántódásának elkerüléséért.

Antony Blinken és Benjámin Netanjahu megvitatta a továbbra is az iszlamista szervezetek fogságában lévő összes izraeli túsz kiszabadítására irányuló erőfeszítéseket, valamint a humanitárius segélyek Gázába szállításának felgyorsítását.

Az elmúlt hetekben nyomatékosabbá vélt az amerikai kérés, amely a palesztin civilek közötti halálos áldozatok számának mérséklésére vonatkozott. Jelenleg ugyanis a Gázai övezet déli és középső részén él a helyi lakosság nyolcvan százaléka, mert Izrael több mint egymillió palesztint arra utasított, hogy hagyják el az övezet északi részét az ottani harcok miatt.

Blinken szerint még az övezet déli részei elleni katonai műveletek előtt el kell jutniuk a segélyeknek a civilekhez.

Sürgette továbbá, hogy tegyenek azonnali lépéseket a szélsőséges telepesek ellen Ciszjordániában a palesztinok elleni erőszak megakadályozására.

Egyértelműen leszögezte ugyanakkor azt is, hogy az Egyesült Államok továbbra is „támogatja Izrael jogát, hogy megvédje magát a terrorista erőszaktól a nemzetközi humanitárius jognak megfelelően”.

A miniszter szorgalmazta az Izrael és a Gázai övezetben hatalmon lévő Hamász szervezet között jelenleg is tartó, már meghosszabbított fegyverszünet újabb meghosszabbítását.

Elolvasom a cikket