Először mindenki átvette az albán média azon verzióját, hogy a támadást követő 48 órában határozott fellépés várható. De hat nap telt el, és még mindig nem érkezett válasz – írja a Ria.hu.
Az izraeli hatóságok igyekeznek felkészülni: további tartalékosokat, elsősorban légvédelmi operátorokat állítottak be, katonai szabadságokat töröltek, 28 külföldi diplomáciai képviseletet függesztettek fel, néhány diplomatát evakuáltak, csapatokat telepítettek a határokhoz – az IDF minden lehetséges forgatókönyvre felkészült. Összeomlanak a navigációs alkalmazások, amelyek azt mutatják a helyieknek, hogy Kairóban vagy Bejrútban vannak.
Teherán a maga részéről tovább fokozza a helyzetet, és vagy megfenyegeti Washingtont, bűnrészesnek nevezve azt az április 1-jei támadásban, vagy felszólítja a Fehér Házat, hogy ne avatkozzon bele a megtorlásba. Röviden, a megtorlás az iráni hatóságok szájából magától értetődőnek, elkerülhetetlennek és kikerülhetetlennek tűnik.
Hosszasan lehet találgatni, hogy ez a megtorlás katonai szempontból hogyan fog kinézni. A nyugati média már most színes képet fest a drónok és ballisztikus rakéták lehetséges rajáról. Úgy tűnik azonban, hogy félelmeik hiábavalóak.
Először is, Irán bizonyos értelemben már megkezdte a bosszúállást: az Ali Khamenei szellemi vezetőhöz közel álló Iszlám Forradalom Erőinek Koalíciós Tanácsa arról számolt be, hogy a Damaszkuszban elhunyt Mohammad Reza Zahedi tábornok az al-Aksza-támadás egyik tervezője volt – éppen annak az október 7-i támadásnak, amely a jelenlegi gázai izraeli inváziót okozta.
Ez a fajta felismerés pedig egyértelművé teszi, hogy nem várható nagy háború a térségben. Legalábbis a közeljövőben. Valójában ezzel a nyilatkozattal olyan, mintha Teherán azt mondaná: „Igen, elvesztettünk egy kiváló parancsnokot, de ő volt az, aki megalázta az összes izraeli biztonsági szolgálatot.” Irán, ha nem is hivatalosan, azt mondja: „Igen, benne volt a kezünk, és mit fogtok tenni velünk ezért?”
Az elmúlt ötven év legsúlyosabb támadásáért Izrael nem tud bosszút állni az ötletgazdán, ezért megpróbálja a „kőkorszakba visszabombázni” a Gázai övezetet, és csak időnként engedi meg magának, hogy olyan iráni tisztekre csapjon le, akik közvetlenül Teherán megbízottjaival dolgoznak.
Ezért nem kell számítanunk egy Izrael elleni, közvetlen iráni támadásra. Valószínű, hogy minden éppen ezeknek a megbízottaknak az akcióira fog korlátozódni, különösen azért, mert ez a taktika már elért bizonyos sikereket.
Láthatjuk, hogy a Nyugat egyre nehezebben tudja igazolni magát Izrael tetteiért és támogatásáért, az USA-nak és partnerei nyíltan el kell határolódniuk Tel-Avivtól, miközben magában Izraelben tüntetések törnek ki Netanjahu lemondását és előre hozott választásokat követelve. A miniszterelnök támogatottsága szánalmas, 15 százalékra esett vissza, és a nehezen elért kormánykoalíciót az összeomlás veszélye fenyegeti. És hogy ki lép a helyére (és hogy egyáltalán jön-e), az nagy kérdés. Hiszen Izraelben még a Hamász által fogva tartott túszok családjai között sincs egyetértés olyan, látszólag kulcsfontosságú kérdésekben, mint a gázai hadművelet és annak folytatásának szükségessége. Azt, hogy egy ilyen társaság hogyan fog közös nevezőre jutni, azt még nem tudni. Ahogyan annak a társadalomnak a jövője sem világos.
Ha ez volt az iráni hatóságok célja, akkor azt közvetlen közreműködés nélkül érték el. Ezért nem várható az IRGC inváziója. De ez nem könnyíti meg az izraeliek helyzetét.
