Afrika jövője a kontinens fiataljainak oktatásában rejlik

MH/MTI
2024. április 12. péntek. 4:44

Az Európai Uniónak és tagországainak a globális oktatásban betöltött szerepéről tartott konferencián az MTI-nek nyilatkozva Hölvényi György hangsúlyozta: Európának érdeke, hogy a felnövekvő afrikai generációk erőforrást és ne problémát jelentsenek.

Hangsúlyozta, képzett fiatalokra van szükség hazájuk gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. Különösen fontos a helyben nyújtott segítség az otthonmaradás perspektívájának biztosításához. Szavai szerint a helyben nyújtott segítség az oktatás és képzés afrikai támogatását is jelenti, hogy a fiatalok lehetőséget lássanak saját hazájukban. Az oktatás megteremtheti a feltételeket ahhoz, hogy a fiatalok a migráció választása helyett szülőföldjükön boldoguljanak, hozzájárulva a helyi fejlődéshez – mondta.

Kiemelte: a helyzet kritikus, mintegy 260 millió gyerek nem jár iskolába Afrikában. Ezzel összefüggésben közölte: az ENSZ élelmezési segélyszervezete, a World Food Program (WFP) képes arra, hogy több millió afrikai gyereket az iskolákba vonzzon a rendszeres napi étkezés biztosítása által. Önmagában azonban nem elég az iskolai beiratkozások számának növelése, 2030-ig legalább kétmillió további tanárra lesz szükség – emelte ki az EP-képviselő.

Elmondta, az egyházak élen járnak a minőségi oktatás biztosításában. Az afrikai oktatás mintegy 40 százaléka az állami tantervet követő egyházi iskolák kezében van – tájékoztatott az EP-képviselő.

Kiemelte azt is, hogy az oktatás melletti hosszú távú elkötelezettség politikai és költségvetési kötelezettségvállalást igényel. Azonban – mint közölte – egyedül az EU és a tagországok nem tudnak valódi változást elérni, szükség van a partnerországok részvételi hajlandóságára is.

„Az oktatás átfogó kérdés. Az oktatással a következő generációkba fektetünk” – tette hozzá Hölvényi György.

Elolvasom a cikket