Csoma Botond az RMDSZ tanácselnökjelöltje Kolozs megyében

MH/MTI
2024. április 12. péntek. 10:17

A kolozsvári lap közlése szerint a Kolozs megyei szervezet választmánya csütörtök délután rangsorolta a megye önkormányzati képviselőjelöltjeit. Csoma Botond elmondta: a Kolozs megyei szervezet elnökeként azért vállalta a jelölést, mert tanácselnökjelöltként jobban tudja majd közvetíteni a helyi és országos szempontból is fontos üzeneteket. A cél a hatékony fellépés, hogy a magyar érdek ne sérüljön – hangsúlyozta.

Felszólalásában felidézte a lugosi fiatal sportoló esetét, akit társai magyar nemzetisége miatt megvertek és megaláztak. Kijelentette: nem szabad átsiklani az eset felett, hiszen jelzi, mekkora mértékű magyarellenesség jellemző még mindig a romániai társadalomra. Erre az is bizonyíték, hogy a román vezetők Kelemen Hunor szövetségi elnök felszólítása ellenére sem ítélték el nyilvánosan az esetet – mutatott rá.

Emlékeztetett: a magyarellenes közhangulat fokozásában nagy szerepe van a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) provokációinak. „Ha június 9-én megroggyan a térdünk, ezek a politikai kalandorok fognak vigyorogni az önkormányzatokban, az európai és bukaresti parlamentben. Az AUR nem az RMDSZ-re, a magyar közösségre jelent veszélyt!” – idézte Csoma Botondot a kolozsvári lap.

Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke emlékeztetett: a június 9-i összevont önkormányzati és európai parlamenti választásokon az utóbbi esetében sokkal nagyobb a tét az öt százalékos bejutási küszöb miatt. Magas román részvétel esetén fennáll a veszély, hogy az RMDSZ nem éri ezt el, ezért a felmérések által előre jelzett 60 százalékos részvétel mellett a szövetségnek meg kell sokszoroznia szavazatainak számát – mondta.

Kolozsvárról szólva rámutatott: a több tízezres magyar közösségnek alig egyharmadát lehet az etnikai hálózatokon keresztül megszólítani, a további kétharmad mozgósítása nagy kérdés a szövetség számára.

Vincze Loránt EP-képviselő úgy fogalmazott: ha az RMDSZ-t aláírásával támogató 288 ezer erdélyi magyar „elvisz magával még egy személyt” a választások napján, bőven meglesz az EP-be jutáshoz szükséges szavazatszám.

A rangsorolás eredményeképp az RMDSZ Kolozs megyei önkormányzati képviselőjelölti listáját Vákár István, a megyei önkormányzat jelenlegi alelnöke vezeti, és a másik négy jelenlegi tanácsos is szerepel rajta, akik valamennyien vállalnak újabb mandátumot. Az egyes tanácsosjelöltek a Kalotaszeg és Mezőség egy részét is magába foglaló közép-erdélyi megye valamennyi kistérségét képviselik.

Kolozs megyének a legutóbbi romániai népszámlálás adatai szerint 679 ezer lakója van, ebből 78 ezer vallotta magát magyar nemzetiségűnek. Az eredményt torzítja, hogy Kolozsváron mintegy 50 ezer lakos nem vallott etnikai-vallási hovatartozásáról.

Elolvasom a cikket