Az 1848-49-es szabadságharc egyik vitatott momentumának tartották sokáig a történészek, hogy 1849. április 14-én Kossuth javaslatára a parlament kimondta a Habsburg-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét.
– Érdemes egy kicsit előbbről indítani a történetet. Az 1848 tavaszán hatalomra kerülő Batthyány-kormány addig működhet normálisan, amíg az uralkodó hajlandó vele együttműködni, és 1848 szeptemberére kiderül, hogy ez nem megy. Ezért is kényszerül a kormány a lemondásra. Ezt követően csak ideiglenes megoldások születhetnek a kormányzás terén – kezdi az előzmények felidézését Hermann Róbert.
Persze, ezt érdemes tágabb értelemben kezelni, hiszen ugyan formailag az uralkodóról beszélünk, ám V. Ferdinánd tevékenysége szellemi állapota miatt korlátozott volt, ezért a gyakorlatban az osztrák kormánnyal kellett együttműködnie Batthyány Lajosnak.
– Mivel az osztrák kormány van V. vagy osztrák császárként I. Ferdinánd közelében, ezért ők tudják keresztülvinni szándékaikat. Batthyányt ugyan szeptemberben még megbízzák kormányalakítással, ám végül az uralkodó nem hajlandó megerősíteni a kormányt, majd pedig október 3-án feloszlatja a magyar országgyűlést, és haditörvények alá rendeli egész Magyarországot. Gyakorlatilag már ekkor megtörténik a szakítás Magyarország és Ausztria között, csak a magyar fél ezt megpróbálja nem tudomásul venni. Egészen 1849 februárjáig folyamatosan kísérletek tesznek arra, hogy mégis csak üljünk le a tárgyalóasztalhoz, és beszéljük meg a vitás kérdéseket, de erre az osztrákok egyáltalán nem hajlandóak.
Az egyébként is ellentmondásos helyzetet tetézte I. Ferenc József 1848. december 2-i trónra lépése, amire részben azért is szükség volt, mert Ferdinánd szentesítette az áprilisi törvényeket, esküt tett a magyar alkotmányra, így annak betartása a magyar országgyűlés részéről számon kérhető volt.
– A trónra lépést I. Ferenc József osztrák császárként természetesen megtehette, de ahhoz, hogy magyar királyként is megtegye, bizonyos feltételeket teljesítenie kellett volna, amire nem volt hajlandó, így magyar szempontból törvénytelen király. Tehát nem az az uralkodó ül a trónon, aki az áprilisi törvényeket szentesítette, ráadásul az új uralkodó beköszönő kiáltványában leszögezi, hogy ő fegyverrel fog rendet csinálni Magyarországon, esze ágában sincs semmilyen alkudozásra. Ennek ellenére a magyar vezetés hajlandó lenne a megbékélésre, december 31-én az országgyűlés békeküldöttséget küld Windisch-Grätz herceghez, a császári fővezérhez, azzal a megbízással, hogy ha Windisch-Grätz nem lenne felhatalmazva a fegyverszünetre vagy a békére, akkor továbbmehetnek I. Ferenc Józsefhez Olmützbe, mert akkor ott tartózkodik a császári udvar. Ez a küldöttség sem ér el eredményt, Windisch-Grätz feltétel nélküli megadást követel, sőt Batthyány Lajost a hadiköveti mentességének a lejárta után letartóztatják Pesten. A végső fordulat pedig a március 4-i olmützi oktrojált alkotmány – amiről a korábbi események taglalásakor már részletesen is beszéltünk –, amiben már Magyarországot rosszabb állapotba helyezik, mint amilyenben 1848 tavaszát megelőzően volt. Ez az a pont, amikor a magyar politikai elit jelentős része úgy érzi, különös tekintettel Kossuth Lajosra, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnökére, hogy nincs már értelme fenntartani azt a fikciót, amely szerint egy államot alkotunk, hiszen a másik fél már Magyarországnak az állami létét vonja kétségbe, és Kossuth ekkor határozza el, hogy ideje kibocsátani egy olyan nyilatkozatot, amely tisztába teszi a helyzetet, és Magyarország kényszerűségből a függetlenség útjára lép.
Mivel a dinasztia így viselkedett, teljesen logikus, hogy magát a dinasztiát is meg kell fosztani a magyar tróntól.
– A belpolitikai logikája megvolt a döntésnek, hiszen amíg fenntartjuk azt az elképzelést, hogy az osztrák császár egyben magyar király is, és alig várjuk, hogy őfelsége méltóztasson leülni velünk tárgyalni, egészen addig Magyarországon sem lehetett szabályos kormányzást bevezetni. Addig csak az olyan ideiglenes megoldások maradnak, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány, ami egy parlamenti felhatalmazással működő parlamenti bizottság. Ebben a tekintetben a hatalmi ágak erősen keverednek, és akkoriban a politikusok nagyon érzékenyek a közjogi finomságokra. Továbbá külpolitikailag is logikus a döntés, mert ha Magyarország független, akkor a jövendő államforma tekintetében is szabadon dönthet, szemben azzal, hogy amíg a dinasztia ott van a trónon, addig ez lehetetlen. A trónfosztással fentáll annak a lehetősége, hogy egy másik dinasztiát hívjanak meg a magyar trónra, vagy pedig kikiáltják a köztársaságot.
Mint tudjuk, voltak ugyan tapogatódzások, hogy a magyar trónra német vagy más uralkodóház tagját megnyerjék, amivel Magyarország külpolitikai erejét igyekeztek megerősíteni, ám ezekből az elképzelésekből nem lett semmi.
– Amennyire tudjuk, szóba kerül a brit uralkodócsalád, felmerül a Leuchtenberg uralkodóházból Miksa herceg, aki Napóleon fogadott fiának a leszármazottja, de több európai dinasztiával házassági kapcsolatot épít ki, többek között az orosz cárral is rokonságban áll, és abból a szempontból tűnhet jó ötletnek Miksa, hogy ha elfogadja a felkérést, akkor talán az oroszok nem avatkoznak bele a háborúba. Az azonban jól látszik, hogy az európai hatalmak nem kívántak egy független Magyarországot. Nem feltétlenül tennének ellene, bár az orosz cár mellett a porosz király is katonai segítséget ajánl fel Ausztriának, de aktívan, akár a magyar trón betöltésén keresztül, egyik sem akart beavatkozni. Utólag mondhatjuk, hogy ez a törekvés egy téves gondolatmenet, ugyanakkor a magyar fél részéről teljesen logikus elképzelés, hogy nézzünk egy új uralkodóház után, ami megerősíthetné, hogy nem egy felforgató, forradalmi állam veszélyezteti Európa nyugalmát.
A trónfosztás kimondását követően komoly vita is kialakult a magyar politikai elitben, hogy szükség van-e uralkodóra, vagy inkább a köztársasági államformát válassza az ország.
– A köztársasági gondolatnak Magyarországon is van ekkor egy kisebb tábora, sőt a miniszterelnök, Szemere Bertalan nyíltan republikánusnak vallja magát. Végül arra jutnak, hogy nem kellene megkötni a kezüket, illetve Európában a köztársasági államformából nincs túl sok, ráadásul a köztársaságot több hatalom is forradalmi felforgatásnak tartja, ezért az észszerűség is azt diktálja, hogy tartsák fenn a monarchikus államformát.
A logikus lépés hosszú időn keresztül húzódott, ám a tavaszi hadjárat sikere ezen a téren is fordulatot hozott.
– Kossuth március közepétől egészen az isaszegi csatáig a honvédsereggel van, csak április 10-én indul vissza Debrecenbe, de a tavaszi hadjárat során úgy érzi, hogy a sereg olyan lendületben van, amelynek köszönhetően rövid időn belül az egész ország felszabadulhat. Itt mindig az észak-magyarországi dicsőséges tavaszi hadjáratot emlegetjük, de tegyük hozzá, hogy nagyjából eddigre felszabadítják Erdélyt, a Délvidéken megtisztítják Bácskát, Arad ostromzár alatt van. Nem csak a főhadszíntéren, hanem a mellékhadszíntereken is folyamatos előrenyomulásban vannak a magyar csapatok. Amikor pedig Kossuth megérkezik Debrecenbe, akkor ér oda a váci győzelem híre is, így kiderül, hogy az ő jelenlétében a tavaszi hadjárat folytatására elfogadott, Komárom felszabadítását célzó haditerv sikeresen indul, hiszen áttörik a császáriak védelmét észak felé, és a főváros előterében megtévesztésként maradó csapatokat sem éri vereség.
A kézenfekvőnek tűnő lépés, azonban nem zajlott zökkenőmentesen, az évszázados beidegződések erősek voltak, sok képviselő el sem tudta képzelni az országot a Habsburg dinasztia nélkül.
– Amikor Kossuth visszatér Debrecenbe, akkor összehívja a Honvédelmi Bizottmányt, amelyben komoly vita van arról, hogy beterjesszék-e a határozatot a parlament elé, és nem teljesen egyértelmű a trónfosztás támogatása. Kossuth ezért azt mondja, hogy akkor ő ezt egyéni képviselői indítványként fogja beterjeszteni. Április 13-án összehívja az országgyűlés zárt ülését, ezt nevezik tanácskozmánynak is. Az ilyen üléseken nem lehetett határozatot hozni, azt a célt szolgálta, hogy a kormányzat vezetői bizalmas közléseket tegyenek, illetve az olyan esetekben, amikor bizonytalan, hogy a parlament elfogadja-e az adott indítványt, akkor előzetesen felmérjék a képviselői álláspontokat. Április 13-án egy egésznapos vita zajlik. A visszaemlékezések alapján korábban az volt az elfogadott nézet, hogy patthelyzet alakult ki, ám az újabban előkerült korabeli feljegyzésekből már egyértelművé teszik, hogy Kossuth a többséget meggyőzi az ülésen.
Ennek nyomán döntött úgy, hogy akkor másnap nyílt ülésen is beterjeszti a parlament elé a törvényjavaslatot.
– Politikai értelemben a bejelentéssel konszolidálódik a helyzet. A régebbi szakirodalomban ugyan azt írták, hogy ezzel kezdődött meg a szabadságharc nemzeti egységének a megbomlása, de ez nem igazolható. Május elejére megalakul az új kormány; van egy államfő, Kossuth, mint kormányzó; van egy most már tényleg független felelős kormány Szemere Bertalan vezetésével, bár hozzá kell tenni, hogy valamennyi tárcát nem tudják betölteni, például földművelésügyi, ipari és kereskedelmi minisztere a szabadságharc végéig sem lesz a kormánynak. A parlamentben láthatóan többsége van a kormánynak, a beterjesztett határozati javaslatok átmennek. A korábban hangoztatott érv, hogy a hadseregen belül is komoly bomlást indított el a trónfosztás, szintén nem igazolható. Van néhány ember, aki valóban emiatt visszavonul a szolgálattól, de messze nem tömeges a jelenség. Még az olyan esetekben sem jelenthető ki, mint a VII. hadtestet Görgei Artúrt követően irányító Gáspár András tábornoknál, aki a hír nyomán békeszolgálatra kéri magát, ám ő ténylegesen beteg ekkor, és május végén, amikor ismét egészséges, akkor újra szolgálatra jelentkezik, csak beosztást nem tudnak neki adni. A belpolitikai várakozások teljesülnek, inkább a már részletezett külpolitikai elképzelések nem válnak valóra, és sem az Egyesült Királyság, sem Franciaország nem áll Magyarország mellé, mert nem különösebben tetszik nekik, hogy egy új állam létrejöttével a meglévő erőviszonyok átalakuljanak. Az angolok számára az Osztrák Császárság egysége külpolitikai prioritás, míg a franciák számára még mindig az olasz kérdés az érdekes, annak ellenére is, hogy ekkora már az észak-itáliai háború lényegében befejeződik. Jellemző, hogy Magyarországnak egyetlen egy állammal sikerül szövetségi viszonyt kötnie a trónfosztás kimondását követően, a Velencei Köztársasággal, amelyik maga is segítségre szorul. A független Magyarország elismertetésével próbálkoznak külföldön, de Velencén kívül más ezt nem teszi meg. A tengerentúlon, az Egyesült Államokban lenne erre némi hajlam, mert úgy értelmezik, hogy itt kikiáltották a köztársaságot. Küldenek is egy megbízottat, hogy nézzen körül, de mire ő ideér 1849 júliusában, akkor már az oroszok jelentősen bent vannak az országban, így ebből sem lesz semmi. Azt fontos hangsúlyozni, hogy a trónfosztásnak és a függetlenség kimondásának tényleges hatása az orosz intervenció bekövetkezésére nincs.
A trónfosztás érdekes módon legkevésbé Ausztriára hatott.
– Az osztrák sajtóban ugyan megjelenik a hír, de úgy tálalva, mint a magyarok elbizakodottságának, lázadásának az újabb példája. Ferenc Józsefnek van egy magánlevele édesanyjához, Zsófia főhercegnőhöz, amit május elején ír, és abban úgy fogalmaz, hogy a magyarok kikiáltották a köztársaságot, annál jobb! Nem teljesen egyértelmű, hogy a megfogalmazás minek szól, a trónfosztás kimondására vagy pedig Szemere Bertalan miniszterelnökre reagál, aki kormányát forradalmi és demokrácia irányúnak nevezi. Elképzelhető, hogy Ferenc Józsefben ez csapódik le ilyen módon. Érdemes azt megjegyezni, hogy a külföldi közvéleményben nem annyira a trónfosztás kimondása kelt negatív visszhangot, ezt többé, kevésbé tudomásul veszik, hanem sokkal nagyobb visszhangja van Szemere ezen nyilatkozatának. Erről a magyar diplomáciai ügynökök is azt írják, hogy ez nem biztos, hogy okos lépés, mert a köztársasági államformát azonosítják a forradalommal, miközben a magyarok folyamatosan azzal érvelnek, hogy a törvényes alapon állnak, nem lázadók.
