Működget a román igazságszolgáltatás

MH/MTI
2024. április 15. hétfő. 20:47

Alapfokon érvénytelenítette a nagyváradi bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot – erősítette meg hétfőn az MTI-nek Kovács Jenő, a partiumi város polgármestere.

A Szatmár megyei kisváros elöljárója elmondta: az alapfokú ítéletet körülbelül egy hete hozta meg a nagyváradi bíróság. Úgy értékelte, hogy „korrekt” döntésről van szó, mely azt jelzi, hogy működik a romániai igazságszolgáltatás. A nagykárolyi polgármesteri hivatalt tavaly, két héttel a szoboravató után bírságolta meg a Szatmár megyei művelődési igazgatóság, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel.

Kovács Jenő elmondta: a polgármesteri hivatal románra is lefordíttatja a Himnusz talapzaton szereplő harmadik sorát – „Nyújts feléje védő kart” –, így tárgytalanná válik a kifogás és az esetleges fellebbezés.

Elolvasom a cikket