2024. április 17. szerda. 12:25
Frissítve: 2024. április 17. 12:47
Képzeljük el azt a helyzetet, hogy Budapesten történik az, ami tegnap a belga fővárosban, hogy a Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere megpróbálja megakadályozni egy konferencia megtartását a kerületében lévő CEU Demokrácia Intézetben. Bevallom, fogalmam sincs, Szentgyörgyvölgyi Péternek lenne-e erre törvényes lehetősége – mert már a felvetés is kívül esik a józan gondolkodás tartományán –, azt gyanítom, nemigen, talán a jegyző próbálkozhatna valamivel, már ha tudna egyáltalán a rendezvényről, de nem hinném, hogy a kerületi rendőrkapitányság sietve kordont vonó egységeket vezényelne a Nádor utcába. Ám feltéve, de meg nem engedve, ha mégis ez történne, biztosra vehető, hogy már úton lenne az Európai Parlament vizsgálóbizottsága, az Európai Bizottság a politikai értékek és az átláthatóság koordinációjáért felelős alelnökének, Vera Jourova szólás- és véleményszabadságot számon kérő, továbbá a figyelmet a jogállamiság megroppant pilléreire felhívó szavait visszhangozná a világsajtó, nem beszélve az itthoninak a magát mindenkor és mindentől függetlenként azonosító feléről és az „európai egyesült államok” eljövetelében bízó, tizenhárom éve tehetetlen, alkalmatlan ellenzékről.
Ami tegnap Brüsszelben történt az egyszerre vicces, kínos és szánalmas. Vicces, mert kevesen ártanak többet és hatékonyabban annak az eszmei és politikai – ebben az esetben a liberalizmusként azonosítható – irányzatnak, amelynek nevében fellépnek, mint a NatCon rendezvény ellehetetlenítése érdekében nyomást gyakorló brüsszeli kerületi vezetők, köztük elsősorban a rendőröket küldő Emir Kir, Saint-Josse-teen-Node polgármestere. Kínos a hangoztatott értékek és a gyakorlat közötti ilyen ordító ellentét láthatóvá válása, ha filmen lát hasonló szituációt az ember, el szokta önteni a szekunder szégyen, legszívesebben elfordítaná a fejét. És szánalmas, mert egy valaha pezsdítő, felszabadító gondolati rendszert látunk az azt felhasználó akarnokok által kivetkőztetve minden értékéből, megfosztva minden élettel és valósággal kapcsolattól. Nem ma kezdődött, de kevesen gondolták, hogy egyszer eljut addig, ahol most látjuk. Legjobban talán Rushdie fogalmazta meg önmagába záruló, feloldhatatlan dilemmáját a Kelet, nyugat című könyvében: mi értelme a toleranciának, ha nem tolerálja az intoleránsokat.
Persze ez irodalom, túl szép és túl jó a jelenlegi az Európai Unió székhelyének. Arról inkább egy gyerekkori mesejáték, a Palacsintás király jut eszembe, amelyben a rafkó szakácsot játszó Kaló Flórián, amikor lebukik bután ingatja a fejét, miközben éneklik neki, hogy „Hej, szakács, odavagy, rémítő csoda vagy!” Azt hiszem, Brüsszelnek is lehetne énekelni.
