Csak azok lepődtek meg a brüsszeli hatóságok brutális magatartásán, akik nem kísérik figyelemmel az ehhez hasonló nyugat-európai viselkedési mintákat. Nem ez volt az első, valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy a rendőrség megakadályozott egy olyan rendezvényt, amelynek üzenete nem illett bele a vad liberális fősodratú politikába.
Mint tudjuk, a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) rendezvényét két helyről is kitiltotta a helyi polgármester, a harmadik helyszínen rendőri zaklatás volt, de itt végül is bírósági határozat alapján, mégis folytatódhatott a tanácskozás.
Erdogan török köztársasági elnök azonban hiába küzdött 2017-ben a népszavazás előtti kampányában azért, hogy Németországban és Hollandiában szólhasson az ott élő több milliós török közösséghez, minden szóba jövő rendezvény helyszínéről kitiltották, ha kellett ott is rendőri erőszakot alkalmazva.
Most teljesen mindegy, hogy kinek mi a véleménye Erdoganról, nem kell senkinek sem politikájával egyetérteni. Viszont, egy NATO szövetséges ország államfője, és mint a mostani helyhatóság szavazás eredménye is megmutatta, az elnök pártja vesztett – minden híresztelés ellenére –, Törökországban működik a választási demokrácia. Csak éppen Erdogannak több mindenről más a véleménye, mint Brüsszelnek vagy Washingtonnak.
Szóval, ha tetszik, ha nem, hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy Európa nyugati fele szép lassan a véleménynyilvánítás szabadságából átcsúszik a diktatúra talajára.
Jellemző a „lopakodó” diktatúra terjedésére, hogy Németországban kirúgják azt az újságírót, aki úgy gondolja és hangot is ad neki, hogy a férfiak nem tudnak gyereket szülni. Európa legnagyobb példányszámú napilapjánál, a BiIdnél, volt is erre konkrét példa. Vagy Franciaországban letartóztatták azt a fiatal nőt, akit több illegális migráns megerőszakolt és ezek után az áldozat azt merte mondani, hogy a tetteseket ki kell utasítani. Az ilyen és hasonló példákat napestig lehetne sorolni. Mindenre nehéz lenne azt mondani, hogy ezek a módszerek nem diktatórikusak.
Páni félelem uralkodott el az Európai Unióban a júniusi EP-választás előtt. A szavazás eredményéről most ne bocsátkozzunk jóslásokba, de azért az már látszik, hogy a szuverén nemzetállamok híveinek jelentős előretörése várható. Ha ez bekövetkezik, akkor az egész uniós struktúra már nagyon nem lesz kényelmes helyzetben, nem lehet majd minden agymenést csakúgy átnyomni a rendszeren.
Tudják, persze, hogy tudják ezt a globalista erők is. És nincs az az „egyvéleményű” alakzat, amely könnyedén, csak úgy tálcán kínálva átadja a hatalmát egy másfajta politikának. Nem az a kérdés, hogy foggal, körömmel kapaszkodik-e pozíciójához, hanem az, hogy ezt milyen módszerekkel teszi. A lehetőségek a politikai manipulációtól, az erőszakig terjednek. Ez utóbbinak több fokozata is van, csak a végkifejlet ad választ arra kérdésre, hogy az EU most hányadik „lépcsőfokon” áll. Az biztos viszont, hogy elkezdte a centiket vágni, csak azt nem tudjuk még, hogy hol van a mérőszalag vége. Vagyis Brüsszel meddig megy a terror alkalmazásában, annak érdekébe, hogy a globalisták megőrizzék hatalmukat.
A dolgok logikájából következik, hogy a szuverén államok mellett kiálló pártok minél erőteljesebben hangoztatják véleményüket, a globalista erők annál keményebb eszközökhöz nyúlnak. A két folyamat egy kis fáziseltolódással, egy ideig egymás mellett párhuzamosan halad. De időnként keresztezik is egymást, ez történt most Brüsszelben.
És jött a rendőri erőszak.
A szerző főmunkatárs
