A megállíthatatlan gallok

Idén, 2024 tavaszán már a 39. sorozatrész jelent meg magyarul: az Asterix és a griff Asterix és Obelix egy „vadkeleti” szarmata törzs segítségére siet, hogy megvédje totemállatát a római hódítóktól.

A szerzőpáros közös munkája 1959-ben indult, Asterix karaktere a Pilote képregénymagazin első számában látott napvilágot. Majd 1961-ben jelent meg az első képregényalbum Asterix, a gall címen, a rómaiaknak ellenálló gall falucska történeteivel. A képregénysorozat hamar népszerűvé vált, 1967-ben mutatták be animációsfilm-adaptációját, igaz, ez még az alkotók engedélye nélkül készült el. A további részek közül az Asterix tizenkét próbáját rendezte a szerzőpáros.

Néhány évvel azután, hogy az alkotók megalapították saját
rajzfilmstúdiójukat, a Studios Idéfixet, René Goscinny 1977-ben tragikus hirtelenséggel meghalt. Albert Uderzo nem hagyta magára az addigra már rendkívül népszerű karaktereket. A következő húsz évben kilenc további kötetet írt és rajzolt önállóan.

Az olasz származású szerző a sorozat 50. születésnapja után adta át a stafétát. Jean Yves Ferri és Didier Conrad az ő mentorálása mellett kezdett bele az újabb Asterix-kötetek megalkotásába. Az új szerzőpáros összesen öt részt készített el együtt, a sorozat hagyományait megőrizve. Az utolsó közülük az Asterix és a griff, amelyet idén már magyarul is olvashatnak a rajongók. A 2023-ban franciául megjelent 40. sorozatrésztől Fabcaro vette át Ferri helyét. Nagyon várjuk az új történetet is!

Elolvasom a cikket