Egy pillanat alatt kiugrik és ott a baj

A köldökzsinórnak helyet adó köldökgyűrű a születés utáni első hetekben záródik, helyén – közvetlenül a bőr alatt – hegszövet alakul ki.

A teljes záródás elmaradása esetén (vagy később) a hasűri nyomás fokozódása miatt a gyengébb hegszövet következtében megszakadhat a hasfal izomzatának folytonossága, és sérv képződhet. Ennek következményeként a hasűri szervek (köldöksérv esetében általában kisebb-nagyobb bélszakaszok) a hasfal rétegei közé kerülhetnek. A köldöksérv gyermekkorban jóindulatú, sebészi úton egyszerűen helyreállítható állapot. Felnőttkorban azonban – a sérvkizáródás veszélye miatt – már komoly szövődményekkel járhat.

Köldöksérv tünetei

Gyermekkorban a köldöksérv fájdalmat, panaszokat nem okoz. A köldökben puha kiboltosuló duzzanat jelenik meg, ha a gyermek sír, köhög vagy nehezebb tárgyat emel. A duzzanat könnyen és fájdalmatlanul visszanyomható a hasüregbe, fekve el is tűnhet.

Felnőttkorban a beteg a köldök környékén égő, húzódó, nyilalló, feszülő vagy nyomó fájdalmat érezhet, majd ezzel egy időben – de gyakran csak később – egy kisebb-nagyobb dudor (terime) is megjelenik. Ennek nagysága mozgásra, emelésre vagy hasprésre változhat, lefekvéskor kisebbé válik, esetleg el is tűnik, mert a sérvtartalom köldökgyűrűn (sérvkapun) keresztüli „közlekedését” a hasüregben lévő nyomás nagyban befolyásolja. A hasűri nyomás emelkedhet például köhögés, tüsszentés következtében.

Mikor forduljon orvoshoz?

Gyermekkori sérv esetén a gyermekorvos segítségét kell kérni, aki gyermeksebészhez irányítja a gyereket.

Felnőttkori köldöksérv gyanúja esetén a háziorvos szakrendelésre utalhatja az érintett személyt. A sérvműtét időpontjának meghatározására a sebész szakorvossal történő konzultációt követően kerül sor.

Keresse fel a legközelebbi sürgősségi osztályt vagy sebészeti ügyeletet, ha:

· a sérv nyomásra vagy hasprés hatására fájdalmas;

· a sérv területe nyomás nélkül hirtelen fájdalmassá, érzékennyé válik;

· a sérv elszíneződik (vöröses vagy lilás lesz);

· véres széklet jelentkezik.

Ha a sérv kialakulásával vagy megnagyobbodásával egyidejűleg gyengeség, rosszullét, hányás, hányinger vagy székrekedés jelentkezik, forduljon mihamarabb orvoshoz!

Köldöksérv lehetséges okai

A magzati élet során a köldökzsinór egy kis nyíláson halad át a hasizmok között. Normál esetben ez a születés utáni időszakban záródik. Amennyiben a hasizmok záródása nem tökéletes, megjelenhet a köldöksérv. Kis súlyú újszülötteknél gyakrabban fordul elő. A hasűri nyomás csecsemőknél síráskor növekszik, ilyenkor a köldöksérv is kifejezettebb, jól látható lehet.

Felnőttek esetében emelkedett hasűri nyomás és a hasfal rétegeinek gyengesége állhat a sérv kialakulásának hátterében (pl. terhesség, elhízás, folyadék a hasüregben – ascites).

Köldöksérv diagnózisa

A köldöksérv fizikális vizsgálat során gyermek- és felnőttkorban egyaránt diagnosztizálható.

Köldöksérv kezelése

Kisgyermekek esetében a köldöksérv leggyakrabban spontán záródik 4-5 éves korig, ennek elmaradása esetén szükség lehet a sérvkapu zárására. Felnőttek esetében a köldöksérv kizárólag sebészi úton szüntethető meg. A sérvműtét rutinműtétnek tekinthető, amely nem jár különösebb kockázattal.

Köldöksérv lehetséges szövődményei

A komplikációk gyermekek esetében rendkívül ritkák. Felnőtteknél előfordulhat, hogy az előboltosuló zsigerek nem tudnak a sérvkapun keresztül visszatérni a hasüregbe (kizárt sérv). Ennek hatására nehézségekbe ütközik a kizárt bélszakasz vérellátása, ami akár a bélfal elhalásához is vezethet. Ez legtöbbször erős hasi fájdalom formájában jelentkezik. A kizárt sérv sürgős ellátást igényel.

Köldöksérvre hajlamosító tényezők és a megelőzés lehetősége

Felnőttek esetében emelkedett a kockázat, ha a beteg túlsúlyos, vagy korábban hasi nagyműtétje volt, aminek következtében gyengébb lehet a hasfal. Amennyiben már kialakult a köldöksérv, annak megnagyobbodása és a szövődmények kialakulása egyaránt megelőzhető. A beteg kímélje magát a megerőltetéstől, a nehéz tárgyak emelésétől, a műtétig pedig – esetenként – sérvkötő használata is javasolt.

Elolvasom a cikket