A nyolcvanadik életévét nemrégiben betöltő Széchenyi-díjas jogász, nemzetközi magánjogtudós, volt külügyminiszter a vele készült portréműsorban arra a kérdésre, hogy jelenleg identitáskeresésben van-e Európa, azt mondta: vannak viták és van megosztottság, de „ez egy természetes dolog”.
Rámutatott: a sok évtizede zajló európai építkezés ellentmondásokat is magában hordozó folyamat, amelyben „bizonyos alapvető fogalmakat, kategóriákat nem árt folyamatosan, újra és újra tisztázni”.
Aláhúzta: az európai népek életét alapvetően határozza meg a nemzeti összetartozás, a nemzeti identitás, e nélkül pedig egyszerűen nem valósítható meg az európai összetartozás és identitás.
Mint mondta, jelenleg Európa megosztott e kérdésben, ugyanakkor Közép-Európa országai tevékenyen részt vesznek a folyamatok alakításában, s itt „talán jobban is átérezzük időnként az Európához való tartozás jelentőségét”.
Úgy vélekedett: a kontinensen a nemzeti összetartozáshoz hasonló a helyzet a kereszténységgel, a zsidó-keresztény örökséggel is, amely az európai identitás talán legfontosabb tényezője a kontinensen, amelyet térségünkben kiemelten fontosnak tartanak.
Martonyi János kijelentette: olyan európai összetartozás, integráció, identitás bizonyosan nem lesz, ami a nemzeti identitást háttérbe szorítaná.
Ugyanilyen fontosnak tartja a magyar nemzetpolitikában, hogy a magyar nemzet, függetlenül az államhatároktól egy olyan lelki, szellemi, történelmi, kulturális közösség, kulturális nemzet, amelynek a leglényegesebb eleme az összetartozás érzése – mondta.
Az első és a második Orbán-kormányban betöltött külügyminiszterségéről szólva közölte: azok után, hogy 1991-ben Antall József külügyminisztériumi államtitkárnak kérte fel, nem lepte meg a jelenlegi kormányfő 1998-as felkérése a tárcavezetői feladatok ellátására.
Elmondta: első minisztersége idején, 1998 és 2002 között a nemzetpolitikában offenzív időszakot éltek, míg 2010 és 2014 között figyelmet kellett szentelni a defenzív feladatokra is, hiszen „akkor már megindultak Magyarországgal szemben a különböző bírálatok”; „fontos feladat volt a magyar szempontok megvilágítása, megmagyarázása, megvédése”.
Megjegyezte, bár amikor a kilencvenes élek elején külügyi feladatokat kapott, még nem volt diplomata múltja, gyermekkorától figyelmet szentelt a világpolitikának, követte a nyugati sajtót.
Fiatalkoráról szólva elmondta: erősen hatott rá édesapja, aki korának elismert jogtudósa volt. „Ő adott nekem világképet, ő magyarázta meg a világpolitikai összefüggéseket, a nemzetközi helyzetet, de hát ő magyarázta meg a magyarországi történelmet és a politikai változásokat” – sorolta, hozzáfűzve: megtanulta így azt, hogy mi a különbség a demokrácia és a diktatúra között, mit jelent a nyugati világ, mit jelent Európa.
A család fontosságáról szólva kiemelte: az életben vannak nagyon fontos, általános dolgok, alapvető tételek, ezek változatlanok; „a lényeg a család, mert erre épül minden”.
Úgy vélekedett, ha a családhoz tartozást át tudják élni az emberek, akkor épülhetnek fel a további közösségek is, ugyanis szerinte „a nemzethez tartozás érzése elválaszthatatlan a családhoz tartozás érzésétől”.
