Több ezren vonultak az utcára, hogy megakadályozzák a spanyol kormányfő lemondását

MH/ MTI
2024. április 27. szombat. 19:43

Sánchez szerdán jelentette be váratlanul az X közösségi oldalon, hogy hétfőig átgondolja, lemond-e posztjáról, miután bírósági vizsgálat indult a feleségével szemben egy korrupciós ügy kapcsán. A kormányfő azt állította, hogy a vádak alaptalanok, és a vizsgálattal politikai ellenfelei próbálják lejáratni őt és a családját. Minden előre egyeztetett programját lemondta, és azt írta, hogy hétfőn közli a döntését.

A kormány adatai szerint több mint 12 ezren demonstráltak a jó hangulatú, zenés megmozduláson Pedro Sánchez maradásáért.

Eközben a katalóniai Tarragonában egy rendezvényen Alberto Núnez Feijóo, az ellenzéki Néppárt (PP) vezetője arra intette az embereket, hogy ne hagyják magukat átverni.

A PP megbízásából a Sigmados közvélemény-kutató intézet által készített felmérés eredménye szerint a válaszadók több mint fele, 54 százaléka úgy vélte, Sánchez bejelentése a gondolkodási időről pusztán politikai stratégiájának része, amelynek az a célja, hogy a szocialisták erősítsék támogatásukat a május 12-i katalóniai választások, illetve a júniusi európai parlamenti választások előtt. Szintén a megkérdezettek többsége, 56 százaléka tippelt arra, hogy Sánchez nem fog lemondani hétfőn, és 21 százalék vélte úgy, hogy a kormányfő bizalmi szavazást kezdeményez majd maga ellen a parlamentben.

Egy madridi bíróság befolyással üzérkedés és üzleti korrupció gyanújával indított vizsgálatot Sánchez feleségével, Begona Gómezzel szemben. Sánchez közlése szerint a Manos Limpios (Tiszta kezek) nevű „szélsőjobboldali szervezet” bejelentése nyomán indították el az előzetes eljárást.

Elolvasom a cikket