Az HMS Bounty küldetése egyszerű volt: eljutni Tahiti szigetére, ott kenyérgyümölcsöt gyűjteni, majd elszállítani a gyarmatokra, ahol később élelemforrásként használhatják fel. A személyzet a két botanikuson és a kapitányon kívül negyvennégy főt számlált. Az expedíció vezetője egy kipróbált hajós, William Bligh volt. Már egészen fiatalon, tizenöt évesen tengerre szállt a brit haditengerészet kötelékében. Szolgált a legendás James Cook parancsnoksága alatt és kivette a részét több ütközetből is. Valószínűleg nem is sejtette, hogy közel húsz évnyi tapasztalat után karrierjének legnehezebb epizódja még hátra van.
A matrózok 1787 végén hagyták el az angol partokat és tíz hónapot követően kötöttek ki Tahiti szigetén. Balszerencséjükre az elszállítani kívánt növénynek éppen nem volt idénye, így majdnem fél évet kellett eltölteniük a trópusi paradicsomban.
A hosszú utazás alaposan kifárasztotta a legénységet, így nem is bánták különösebben, hogy maradniuk kell. A tengerészek kiélvezték a sziget nyújtotta örömöket. A kellemes időjárás, a mulatozások és az őslakos hölgyek hamar elfeledtették velük a fedélzet szigorú szabályait és kényelmetlenségeit.
Ellentét a kapitánnyal.
A vakációhoz hasonló szolgálat Tahitin 1789. április elején ért véget. Ahogy távolodtak a mesés szigettől, úgy nőtt a feszültség a hajón szolgálók között. Máig nem tudni pontosan, hogy mi váltotta ki a lázadást, de Blight és fedélzetmestere, Fletcher Christian közötti konfliktus mindenképpen az okok közé sorolható. Egyes források a kapitányt szigorúnak és kötekedőnek írták le, amely egyre jobban zavarta beosztottjait.
Bármi is okozta a feszültséget a személyzet és a hajó parancsnoka között, a konfliktus egy zendülés formájában csúcsosodott ki április 28-án.
A lázadók az éjszaka közepén, felfegyverkezve rontottak be Blight kabinjába és letartóztatták. Az irányítás vérontás nélkül került a huszonhárom rebellis matróz kezébe.
A küldetés vezetőjét és a tizennyolc hozzá hűséges társát egy ladikba terelték, ellátták őket élelemmel és néhány, tájékozódást segítő eszközzel, majd útjukra engedték őket. A hajójukat vesztett tengerészek megpróbáltak a lehető legrövidebb úton barátságos partokhoz érni.
A legközelebbi a holland fennhatóságú Timor volt, ahova negyvenhét nap alatt érkeztek meg. Innen, egy minden bizonnyal jobban felszerelt hajó fedélzetén hazatértek Angliába és beszámoltak az incidensről. A Bounty elvesztéséért Blight hamar bíróság előtt találta magát, viszont minden vádpont alól felmentették.
A legénység sorsa.
Mindeközben a Christian vezette lázadók megpróbáltak egy alkalmas szigetet találni a letelepedésre. A helyzetet azonban nehezítette, hogy olyan helyet kellett választaniuk, ahol a haditengerészet nem talál rájuk és az őslakosok sem tekintik őket ellenségnek. Miután Tubuai szigetén nem jártak sikerrel, ellátmányért és munkásokért visszatértek Tahitire.
A zendülők néhány tagja egy összetűzés miatt ott maradt, ahol később a kézre kerítésükre küldött hadihajó emberei elfogták őket. A legénység másik részre végül több konfliktust átvészelve a Pitcairn-szigeteken telepedett le, a Tahitiról származó hölgyekkel együtt, akiket valószínűleg akaratuk ellenére hoztak magukkal.
A Bountyt a sziget egyik öblében felgyújtották, ezzel pontot téve utazásaik végére. A civilizációtól távol eső apró helyen ma is élnek leszármazottjaik. A lázadás története legendássá vált, amely többször is megihlette Hollywood rendezőit.
