– Beszélhetünk általánosságban is arról, hogy a legkülönfélébb ügyek alapjogiasításával a liberálisok és a progresszív baloldal tulajdonképpen kiüresítik a demokráciát, hiszen, ha például egyetemes joggá válik a migráció, nem lehet róla társadalmi és politikai vitát folytatni. Viszont az életrajzában megakadt a szemem valamin, ezért egy sokkal személyesebb kérdést tennék fel, ha nem bánja…
– Sejtem, hogy mire gondol. Rendben.
– A francia kormány döntése nyomán most egész Európában fellángolt a vita az abortuszról. Bizonyos erők megmozdultak, és azt akarják elérni, hogy uniós alapjoggá váljon. Ezt azzal indokolják, hogy egy-két tagállamban, de még az Egyesült Államokban is, felerősödtek az életpárti tendenciák, márpedig szerintük a magzatot szinte semmilyen védelem nem illetheti meg a nő döntésével szemben. A Wikipedia-oldala szerint a fia Down-szindrómával született. Tehát az öné és a feleségéé egy nagyon sajátos élethelyzet. Mit gondol az abortusz liberalizációjáról?
– Szerintem két alapvető dolgot kell szem előtt tartani, amikor az életről beszélünk. Az egyik az értékválasztás, a másik a pragmatizmus, de mindkettő végeredményben arról szól, hogy milyen alapra helyezzük a jövőnket. El kell döntenünk: komolyan gondoljuk-e, hogy minden élet érték; hogy minden életnek megvan a méltósága? Sokan beleesnek abba a hibába, hogy azt mondják, igen, de csak akkor értékelik az életet, amikor erősek és egészségesek vagyunk. Ne felejtsük el: az emberek várható élettartama sokkal nagyobb, mint korábban bármikor. Ha azt mondjuk, hogy például a fogyatékosság, az egy olyan dolog, amely megkérdőjelezheti az élet értelmét és védelmét, azzal hosszú távon a saját létjogosultságunkat is megkérdőjelezzük. Mert oké, most fiatalok vagyunk. De mi lesz, amikor idősek leszünk – egészégügyi problémákkal, fogyatékosságokkal? Ez a fajta gondolkodás tehát, amit említettem, önmagunk leértékeléséhez vezet. Szóval egy csapda. Ha az életet nem illeti meg abszolút tisztelet, akkor bárki „feleslegessé” válhat. Ami a pragmatizmust illeti, ha csökken a születésszám, romlanak a nemzeteink demográfiai mutatói, a gazdaságunk is csökkenni fog, ez pedig mindenkinek rossz. Úgy gondolom, újra és újra el kell ezt magyaráznunk embereknek, mert ha ebből a két szempontból megvizsgáljuk az úgynevezett reproduktív jogok kérdését, akkor könnyű belátni, hogy senkinek sem áll az érdekében a liberalizáció.
– Számos tanulmányt olvastam arról, hogy a gyermekvállalás tulajdonképpen hátrány: csökkenti az egyén szabadságát, boldogságát, termelékenységét. Látjuk azt is, hogy például a zöldek bármire képesek az állatok, meg a növények jogaiért, az úttesthez ragasztják magukat, ha egy építési területen talál valaki egy ritka békafajtát, és a beruházás az élettere elvesztésével fenyegeti. Na, most azoktól, akik ezt mondják; akik ilyeneket csinálnak, és egyébként ott ülnek bent az Európai Parlamentben – hallott valaha olyan követelést, hogy az uniónak jobban kellene támogatnia a családokat vagy a gyermekvállalást?
– Ez egy jó kérdés. Talán a pandémia alatt volt néhány felvetés, ugyanakkor szinte minden plenáris ülésre behoznak egy előterjesztést a nemekről, az LMBTQ-jogokról, de az „egyszerű” családokról, ami a legjobb befektetés a jövőnkbe, nincs és nem is volt semmi komoly. Ez valóban így van. Repkednek az olyan javaslatok, amelyek az egyént állítják a középpontba, az önmegvalósítást, a nőket, akiknek nincs senkijük, csak egy kutyájuk vagy egy macskájuk… Pedig ezek, a családtámogatással összevetve nagyon rossz befektetések, hiszen ezzel nem is olyan hosszú távon romba döntik Európát. A gyarapodással együtt a fejlődés esélyéről mondanak el, és akkor az identitásról már ne is beszéljünk. Ezért szoktam azt mondani, hogy ez a marxizmus új álarcban. A marxisták osztályharcot hirdettek, most nem a proletariátus és a burzsoázia között folyik a harc, máshol húzódnak a törésvonalak, de a családokat és az egyházakat változatlanul ellenségekként kezelik. Az, hogy a vörösből zöld kommunizmus lett, nem változtat semmin. Lengyelországban és Magyarországon láttuk, hová vezetett a kommunizmus – ez a történet ugyanúgy fog végződni Európában és a világban is.
– Mit kéne, illetve mit lehet tenni uniós és nemzeti szinten, hogy ez a helyzet megváltozzon?
– Az értékeket és a pragmatikus megoldásokat kell támogatni, ez nyilvánvaló. Tudatosítani kell azt, hogy az élet a legjobb válasz minden kérdésre, ha a célunk egy stabil és méltóságteljes civilizáció felépítése. Amikor pénzt osztunk, elsőként a családoknak adjunk belőle, mert a család a legjobb befektetés a jövőbe. Lengyelországban többek között minden gyermek születése után jár egy nagyobb összegű támogatás. De természetesen sok más területe is van az életnek, ahol lehet és kell segíteni a szülőket. A lényeg, hogy mindenki érezze: ha úgy dönt, hogy családot alapít, az állam vele van, és segíteni fog neki.
