Fény derült a spanyolországi Excalibur rejtélyére

A vaskardot 1994-ben találták meg függőlegesen a földbe szúrva Valencia óvárosában. A lelőhely a régi római fórumtól északra található, a környéken számos kultúra lakott az idők során. A fegyver eredete és kora 30 éven át homályban maradt, egészen mostanáig – írja az ng.24.hu.

Objektum doboz

75. évfordulója előtt Valencia régészeti hivatala úgy döntött, hogy kategorizálja és felülvizsgálja gyűjteménye leleteit, köztük az Excaliburt. Aprólékos kormeghatározási technikák segítségével megállapították, hogy a kard a 10. századból, tehát az iszlám korszakból származik, ebből a periódusból ritkán kerülnek elő kardok Spanyolországban, különösen Valenciában.

José Miguel Osuna régész, a projekt vezetője a 45 centiméteres pengét elemezve megállapította, hogy markolata bronzlemezekkel és a megtartást segítő bevágásokkal ékesített, amely iszlám jellegzetesség. A kard ívelt fémhegye korábban megtévesztette a kutatókat, azt hitték, a fegyver vizigót eredetű.

A tárgy mérete és az a tény, hogy nincs rajta kézvédő, arra utal, hogy az andalúz kalifák korában egy lovas harcos használhatta. Úgy tűnik, a fegyver vizigót modellekből származó jegyeket is mutat, de egyértelműen iszlám korabeli. Eddig egyetlen hasonló lelet került elő, azt a córdobai Medina Azahara területén tárták fel.

José Luis Moreno, a városi tanács kulturális képviselője kiemelte, hogy a kard csak egy a sok lelet közül, a római kortól a késő középkorig számos további tárgyat vizsgálnak.

Elolvasom a cikket