Az Európai Bizottság elnöke Szent II. János Pál lengyelországi szülőházába látogatott

MH/MTI
2024. május 6. hétfő. 23:55

Az európai uniós politikust a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) politikusai, köztük a júniusi európai parlamenti választásokon induló Borys Budka állami vagyonügyi miniszter kísérték a wadowicei látogatáson – tudatta a wadowice24.pl helyi hírportál.

Ursula von der Leyen megtekintette Szent II. János Pál szülőházát, amelyben ma pápai múzeum működik. Az intézmény közlése szerint az idegenvezető Karol Wojtyla, a későbbi pápa személyiségét formáló város történetét mutatta be az Európai Bizottság elnökének.

A wadowicei székesegyház előtt von der Leyen megkoszorúzta Szent II. János Pál emlékművét is. Újságíróknak elmondta: felejthetetlen élmény volt számára, amikor gyermekként részt vett a Szent II. János Pál által bemutatott egyik németországi szentmisén. Most pedig hálás, hogy ellátogathatott a pápa szülőhelyére – tette hozzá.

Marek Sowa, a PO alsóházi képviselője a sajtónak elmondta: a wadowicei látogatásra Von der Leyen magánkezdeményezésére került sor.

Az Európai Bizottság elnöke kedden a sziléziai Katowicében Donald Tusk lengyel kormányfővel együtt részt vesz a 16. Európai Gazdasági Kongresszus megnyitóján.

Elolvasom a cikket