Ez az a dolog, amelyről soha nem mond le Katalin hercegné

Számos szabályt kell betartania Katalin hercegnének a brit királyi család tagjaként. Kötelezettségeinek maradéktalanul eleget tesz, de élete minden területére jellemző, hogy meghatározott rendet követ.

Bizonyos szigorú szokásokat ő maga vezetett be, amelyekhez minden körülmények között tartja magát. Ebben a néhai II. Erzsébet királynőre emlékeztet.

Kiemelt jelentőségű számára az alvás. Jelenleg a gyógyulására koncentrál, korábban azonban a feszített munkatempója megkövetelte, hogy bizonyos szabályokat betartson a pihenésével kapcsolatban is. Ezért hozzászokott, hogy minden nap fél tizenegykor lefekszik, így kellőképpen ki tudja pihenni magát. Ehhez kapcsolódóan a vacsora este hatkor esedékes, ezután már nem fogyaszt semmilyen ételt, hogy semmi ne zavarhassa meg a pihenését.

Egy királyi szakértő szerint ezek a szokások nagyon hasonlóak ahhoz, amelyeket egykor II. Erzsébet királynő is betartott: ő szintén a korai vacsorát részesítette előnyben, és este tizenegykor tért nyugovóra.

Elolvasom a cikket