Elérkezett a várakozás ideje, ami J. Károly gondolatait egy feloldhatatlannak tűnő probléma felé terelte. Mégpedig, hogy ha a várakozás az időben történik, és az idő relatív, a várakozás sem mindenkinek ugyanazt jelenti. Például rossz időben, mikor a hópelyhekhez még csak nem is hasonlító állagú csapadékot köpköd arcába a jeges szél, nem mindegy, hogy az a két perc, ami ki van írva a következő járat érkezéséig, tényleg két perc-e vagy tizenkettő, de a rossz idő miatt a számjegy első fele odafagyott a kijelző belsejébe, mint a müncheni kifutópályára a repülőgépek. Egy fűtött kocsiban is sokkal kényelmesebben el lehet tölteni azt a tizenkét percet az egyik lámpától a másikig, feltéve, ha araszolás közben a sofőrt nem öli meg az ideg.
Sorban állva ez amúgy rövid idő, de J. Károly jobban szeret ennél is tovább várakozni: gazdagabbnak érzi magát, amíg oda nem ér a kasszához. Azt sem bánja, hogy általában akkor fogy ki a szalag a pénztárgépből, mikor odaér, vagy éppen az előtte álló vásárló bankkártyáját tiltották le, nem az övét, esetleg valakinek gondja van az akcióban szereplő és a gépbe ütött számjegy közötti különbség miatt, mert a környezetvédelmi okokból és a munkaerőhiányból kifolyólag bevezetett digitális kijelzők nem tudják maguktól az árakat. J. Károly sem tudja, mert egyik héten fölfelé, másik héten lefelé mutatkozik eltérés, tehát még az árak is befolyásolják az eltelt idő minőségét.
A büfés Eszter is gyakran emlegeti a minőségi időt. Erről J. Károlynak az volt a véleménye, hogy a nőknek jóval nagyobbak az igényei, mint neki, amúgy sincs pénze rá, hogy mindenből a minőségit vásárolja meg. Lehet, hogy Karcsi, a teknőse sem minőségi fészekből származik, mert nem tud beszélni. Bezzeg a hivatali szobatársa nemrég büszkélkedett a beszélő papagájával, aki ráadásul mindig bemondja a pontos időt is, J. Károly viszont nem csodálkozott ezen, mert a kollegája is mindig jelzi, hogy mennyi van még hátra a munkaidőből. Általában reggel fél kilenckor áll erre az üzemmódra, és előbb félóránként, majd a hivatal zárásához közeledve ötpercenként ad ki tájékoztatást.
J. Károly szerint mindenki a saját személyiségének megfelelő hobbiállatot tart, s ő ugyan a „milyen állat szeretnél lenni” játékban mindig a lovat mondja, de a ló nem férne be a lakásba, ahhoz faluba kellene költöznie, vissza egyenesen a gyerekkorába, mikor a szomszéd néha megengedte, hogy nyereg nélkül üljön föl az öreg kanca hátára. A gyerekkorában biztos minőségi volt az ideje, gondolta, de akkor még nem volt a tévének csak egy csatornája, és színes tévéje is csak a párttitkárnak volt, nem kellett sehová sem rohannia, csak kétféle kenyérből választhattak, hosszúból vagy gömbölyűből, és azt is elő kellett jegyeztetni a vegyesboltban, hogy ne legyen maradék.
Szóval, ez is azt jelenti, hogy a minőségi idő is relatív, különösen az advent lett viszonylagos. Meg is fogja mondani a büfés Eszternek, hogy legyen igen óvatos a brüsszeli kirándulással, mert az sem mindegy, hogy a várakozás milyen helyhez kötött. Például olyanhoz, ahol nem merik bejátszani a karácsonyi énekeket, mert felébresztheti a terrorista hajlamokat, vagy nyugodtan vásárolhat magának az ember jászolos mécsest. Egy ilyen J. Károlynak is van otthon, odaállította az adventi koszorú közepére. Mikor az első gyertya mellett a várakozás milyenségét kóstolgatta, sajnálta, hogy nem Eszterrel várakozik, hanem éppen rá, viszont eldöntötte, hogy békeharcos lesz.
A világbéke távolinak tűnt, de arra még van ideje, hogy saját lelki békéjéért tegyen.
A szerző irodalomtörténész
