Döntött az olasz kormány: bevetik a hadsereget

A hadsereg feladata az lesz, hogy a következő egy évben a lehető legtöbb vaddisznót öljék meg, mivel az általuk terjesztett sertéspestis komoly károkat okoz az olasz gazdaságnak. A portál szerint a távlati tervek között az 1-1,5 milliós vaddisznóállomány legalább nyolcvan százalékának kiirtása szerepel.

A vaddisznók ugyanis régóta tombolnak Olaszországban. Tönkreteszik a mezőgazdasági területeket, de a városokba is bejárnak portyázni. Becslések szerint 2015 és 2021 között csak ezzel mintegy 120 millió eurós kárt okoztak. Az afrikai sertéspestis azonban sokkal nagyobb csapást jelenthet, mivel nincs ellene vakcina, és a házisertéseknél a halálozási arány gyakorlatilag száz százalék.

Olaszországban mintegy 8,7 millió házisertést tartanak. Az ágazat pedig 8,2 milliárd eurós bevételt generál.

Érdemes megjegyezni, a környezetvédők nem elsősorban állatvédelmi megfontolásból kritizálják az intézkedést. Arról beszélnek: ez egy látszatintézkedés, és hogy Olaszországban olyan kaotikusak a szemétlerakásra, -tárolásra és -szállításra vonatkozó szabályok, hogy az alkalmazkodóképességükről híres vaddisznókat lehetetlen megállítani az utcákon és a peremkerületekben felhalmozódott hulladék miatt.

Elolvasom a cikket