Eib Zoltán
2024. május 15. szerda. 5:58
A Bataan-félsziget stratégiai fontosságú terület volt a háborúban, és jelentős csaták színhelye lett az amerikai és filippínó csapatok, valamint a japán inváziós erők között. A csata 1942. január 7. és április 9. között zajlott le. A japánok támadást indítottak a Bataan-félsziget ellen, melyet az Egyesült Államok és a Fülöp-szigetek védelmezői tartottak.
Az 1941-es Pearl Harbor-i támadás zűrzavaros időszakát kihasználva a japánok megtámadták a Fülöp-szigeteken állomásozó amerikai erőket is. Douglas MacArthur tábornok, aki a szigetek védelmére volt kirendelve, csapatait mozgósította az elkerülhetetlen invázióra való felkészülés érdekében. Felismerve a Bataan-félsziget sziklás terepének stratégiai fontosságát, MacArthur úgy döntött, hogy csapatait ide összpontosítja és védelmi vonalait Bataanban alakítja ki, ahol a sziklás táj kedvező feltételeket biztosított a védekezéshez.
A bataani védelmezők hónapokon át verték vissza a japán seregek támadásait, kemény ellenállást tanúsítottak, de a japánok modernebb fegyverzetükkel és túlerejükkel végül felülkerekedtek a szövetséges csapatok ellenállásán. A csata során a Bataan-félsziget nagy részét elfoglalták a japán erők, a szövetséges védelmi vonalak összeomlottak. A csata végül 1942 áprilisában az amerikai és filippínó erők vereségével ért véget, akik kénytelenek voltak megadni magukat a japánoknak. Ez a tragikus esemény azonban csak egy fordulópont volt a háborúban, és az Egyesült Államok később más területeken visszavágott a japán inváziós erők ellen.
A bataáni csata hírhedt volt a megszálló japán erők hadifogságba esett katonákkal szembeni kegyetlen bánásmódjáról is. A bennszülött és az amerikai katonák nehéz körülmények között küzdöttek, és sokan közülük hadifogságba estek.
Miután közel 80 000 amerikai és filippínó katona adta meg magát a japánoknak a gyötrelmes, három hónapig tartó bataani csata után, a megpróbáltatásaik nem értek véget, még nagyobb borzalmak vártak rájuk, a japánok úgynevezett „Halál menetére” kényszerítették őket.
Miért vált hírhedté a „Halál menete” elnevezés?
Halál menetnek nevezték a halál módja miatt. A foglyokat hosszú, kimerítő gyaloglásra kényszerítették a bataáni csatavesztés helyszínétől a japán fogolytáborokba, körülbelül 100 km-t kellett gyalogolniuk a dzsungelben a trópusi hőségben. Egy túlélő vallomásában így jellemezte a hadifogságát: „Ha megálltál az úton, meghaltál. Ha maláriás rohamot kaptál, megöltek. Ha meg kellett állnod a könnyíteni magadon, megöltek. Ha nem tudtál még egy lépést tenni, megöltek.„
A menet során a foglyokat kevés élelemmel és ivóvízzel látták el, és a kegyetlen bánásmód, a kimerültség és az éhínség miatt sokan vesztették életüket. Akik túlélték a menetelést, még irtózatosabb brutalitással szembesültek a fogolytáborokban. A szerencsésebb áldozatokat agyonlőtték, míg a többieket kizsigerelték, lefejezték, vagy akár keresztre feszítették. Végül 18 000 fogoly halt meg mindössze tíz nap alatt.
A háború után a kegyetlenségekért felelős fogságba esett japán parancsnokot, Masaharu Homma-t, és két tisztjét, Yoshitaka Kawane tábornokot és Kurataro Hirano ezredest, háborús bűnök elkövetésének vádjával az Amerikai Hadbíróság elé állították. Halálbüntetésüket 1946-ban, és 1949-ben végre is hajtották.
A ”Halál menete„ elnevezésének felidézése nemcsak az amerikai és filippínó katonák szenvedését és áldozatát jelképezi, hanem az emberi kitartás és túlélési képesség csodáját is ilyen pokoli körülmények között. A második világháború emlékezetében ez az esemény egy megrendítő emlékmű marad a háború borzalmainak és az emberi jellem erejének örök emlékére.