Mióta megválasztották Ficót, véres küzdelem zajlik

Józó Andrea
2024. május 15. szerda. 20:28

„Azt, hogy mögötte áll-e egy struktúra, áll-e egy szervezet, áll-e mögötte külföldről vagy belföldről finanszírozó, illetve megbízó, ezt még nem tudjuk, ez a jövő kérdése lesz. Ahogyan azt sem tudjuk, hogy politikai motivációja volt-e, vagy személyes indíték, vagy éppenséggel egy pszichiátriai esettel állunk szembe. Tudjuk azt, hogy ilyenek is voltak már. Ebből a szempontból még sötétben tapogatózunk, egyelőre azt látjuk, hogy az elkövető egy saját tulajdonában lévő legális fegyverrel, pisztollyal hajtotta végre a merényletet” – magyarázta a szakértő.

Kétségtelen, hogy szlovákiában, mióta megválasztották Ficót, egy kiélezett belpolitikai helyzet van, nagyon véres küzdelem zajlik a választást elvesztő koalíciós pártok és a mostani párt koalíciója között. Ebből fakadt az, hogy Fico egyfajta jóslattal élt, hogy akár még ebben is kicsúcsosodhat ez afelhevült belpolitikai légkör Szlovákiában. Azzal együtt, hogy ilyen rövid időn belül ez megtörténjen, arra ő sem számíthatott – tette hozzá Horváth József.

Továbbá felhívta a figyelmet a szakértő arra: Ha merénylet történik egy politikus ellen, akkor az úgy helyes, hogy más politikai platformon álló erők is azonnal elítélik, és elhatárolódnak tőle, nem pedig ércelődnek, vagy ami még rosszabb, a halálát kívánják.

Teljesen egyértelmű, hogy most hosszabb időre kieshet a praxisból Robert Fico. Egy ilyen súlyos sérülés után hosszú hetek, vagy akár hónapok is szükségesek ahhoz, hogy felépüljön. Annál is inkább, mivel még csak azt tudjuk, hogy egy haslövés érte, de az, hogy a belső szervei sérülései milyen súlyosak, az a következő hetek kérdése.

Elolvasom a cikket