Botrányos viselkedése miatt kirúgták Massimiliano Allegrit

MH/ MTI
2024. május 17. péntek. 19:28
Frissítve: 2024. május 17. 19:29

A Juventus – amely szerdán az Atalanta 1–0-s legyőzésével elhódította az Olasz Kupát – azért bontotta fel Allegri szerződését, mert a tréner a döntő utolsó perceiben magából kivetkőzve őrjöngött a negyedik játékvezetőnél.
A szakvezető az öltönyét levéve kiabált a tartalék bíróval, majd miután a mérkőzést vezető Fabio Maresca kiállította, később, az ünneplés alatt visszatért a pályára, és előbb a nyakkendőjét vette le, majd az ingét kigombolva ünnepelt, s közben kritikával illette a Juventus igazgatóit.
Allegri előbb 2014 és 2019 között 271, majd 2021 óta 149 összecsapáson irányította a Juventust, amellyel a bajnoki címet és az Olasz Kupát is ötször hódította el, és amellyel 2015-ben és 2017-ben is Bajnokok Ligája-döntőt vívott.
A mostani szezonból még két találkozó van hátra, a következő idényben már biztosan BL-résztvevő, negyedik helyen álló Zebrák hétfőn Bolognába utaznak, majd jövő vasárnap a Monza elleni hazai találkozóval zárják a Serie A-t.
A menesztett tréner utódja sajtóhírek szerint éppen a harmadik Bolognát edző, a csapatot szintén a BL-be vezető Thiago Motta lehet.

Elolvasom a cikket