Sok tényező áll amögött, hogy rengeteg szorongó gyerek van ma, és ezek közül csak az egyik a közelmúltbéli, évekig húzódó pandémia és annak hatásai.
A közösségi média pszichológiai hatásai, a szegénység, a szülői érdeklődés és az útmutatás hiánya, a büntetéselvű és a túl laza iskolai rendszerek is ide tartoznak.
A társadalom képes kezelni ezeket a bonyolult helyzeteket, de ez cseppet sem könnyű. Ezért is érdemes kicsiben kezdeni, és ránézni arra, egyénként mit tehetünk a szorongó gyerekekért.
Miért nincs jól a gyerek?
A gyerekeknek alapvetően két dologra van szüksége a szakember szerint: időre és térre.
Mit jelent ez? Kezdjük az alapoktól, hogyan épül fel egy gyerek szociális igénye kora szerint – ahogy a szakember véli.
A gyerekek első három évében gyakorlatilag teljes munkaidős szülőkre van szüksége rengeteg olyan helyzettel, amihez alkalmazkodni tud.
Hagyományosan az édesanya tölti be ezt az intenzív szerepkört, de más felnőttek egy szűk köre is bevonható, beleértve apukát, a nagyszülőket, a bébiszitter vagy más szakembert. Jót tesz a gyereknek és a gondozóiknak is, ha rendszeresen látogatnak nyilvános helyeket, de ilyenkor még ők képezik a kis csoportot és az állandóságot, nem a nagy társaságok.
Négy éves kortól már nagyobb csoportokba kell terelni a gyerekeket, a nap egy részében jó, ha másokkal játszanak professzionálisan képzett felnőttek felügyelete mellett (ők az óvónénik és bácsik), akik egyformán figyelnek a jólétükre és megfelelő oktatásukra. A gyerek ilyenkor már kevésbé koncentrál a felnőttekre, mert megjelennek a játszópajtások, és a helyigényük is nagyobb, mint a fiatalabb gyerekeké.
A gyerek önállósága a kora előrehaladtával tehát nő. Nyolcéves koruk körül már önállóan kell szocializálódniuk társaikkal, gyakorolva az együttműködés és egészséges versengés lehetőségét is. Mindezekhez biztonságos tér kell. A felnőtt ne legyen a nyakukon, de elérhető távolságban kell lenniük szükség esetén.
A függetlenség tinédzserkorban jó esetben még inkább növekszik, és ez kiváló időszak arra, hogy a fiatalok önállóan is kapcsolódhassanak akár az online térbe, és 15-18 éves koruk közt kipróbálhassák magukat számukra érdekes szerepekben, amelyek az oktatási intézményben nem jelennek meg. Táborok, zenélés, különféle foglalkozások segíthetik a tiniket.
Tehát ezekre nagy szüksége van egy gyereknek a mentális egészségéhez. Ehhez képest a szülőknek akár több műszakban is dolgozniuk kell, az oktatási rendszer nem az igényekre épít, és már hároméves kor alatt is sokszor olyan intézménybe adják a gyerekeket, ahol csoportos gyermekfelügyelet a preferált – véli Dr. Pam Jarvis.
„Azok a gyerekek, akik ebben a korai szakaszban nem kapnak elegendő figyelmet, vagy az csak töredezett, nem tanulnak meg bízni más emberekben, és erős szorongás vagy „stressz” alakul ki náluk, ami élethosszig tartó kockázatot jelenthet mentális egészségükre nézve” – írja, majd azzal folytatja, hogy ez késleltetheti az impulzuskontroll és a dühkezelés kialakulását, és megnehezítheti a saját testi és lelki biztonságukon túlmutató dolgokra való összpontosítást.
Idézi Susan Isaacs brit gyermekpszichológust, aki 1952-ben mondta ki:
„Anélkül, hogy a gyerekek életében a biztonság uralkodna, nem mernek felfedezni vagy kísérletezni, kifejezni érzéseiket vagy új kapcsolatokat létesíteni az emberekkel.”
Problémás lehet még, hogy sokszor a „hasznos” tevékenységek elveszik a játékidőt, ami a gyerek egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen, nem pedig egy felesleges plusztevékenység vagy kvázi „naplopás.”
A gyerekkori töredezett figyelem miatt kialakult stresszt csak tovább fokozza, ha a gyerekek nem játszhatnak a játszótéren bizonyos rendszerességgel, ott ugyanis rengeteget tanulhatnak is az életről.
A szakember erősen kritizálja a legtöbb iskolai rendszert is, mert inkább bizonyos államilag felállított kvótáknak próbálnak eleget tenni az oktatási intézmények, semmint a gyerekek igényeit vennék figyelembe.
Ott van még a szegénység mint probléma, amely a pszicológus szerint az Egyesült Királyságban jelenleg a gyerekek egyharmadát érinti, és kifejezett stresszfaktor számukra. Látják a fáradt, szorongó szüleiket, akik érzelmileg távol állnak tőlük, mert a lakhatás és a komfort instabilitása elveszi a figyelmüket, és így tovább.
Mit tehetünk a szorongó gyermekekért?
Dr. Pam Jarvis szerint az első lépés, hogy a könnyű, gyors válaszokat ígérő könyveket, kuruzslókat messziről kerüljük el. Nem elég, sőt kontraproduktív, ha a gyerekeket eltiltjuk 16 éves korukig az internettől, nem lehet őket elzárni vagy szeparálni sem. Ezek a problémák sokrétűek és mélyen beágyazódottak, komplex megoldásban kell gondolkodni.
Érdemes figyelemmel lenni irántuk, kérdezni őket, mire van szükségük, emellett megteremteni számukra a biztonságos közeget.
Másodszor – véli a szakember, meg kell értenünk, hogy a gyerekeknek nemcsak pénzre, hanem időre és térre is szükségük van.
Figyelnünk kell a biológiai és pszichológiai szükségleteikre a fentiek alapján, és megadni nekik azt, amire adott fejlődési szakaszban szükségük van. Senki nem mondja, hogy ez rendszerszinten könnyű, ám szerinte mindenképp követendő út.
„Harmadszor pedig fel kell fognunk, hogy mindezek hatékony kezelése túlmutat egy családon, egy iskolán, egy tanáron vagy szülőn” – véli a pszichológus. Szerinte ezek a problémáink generációkon ívelnek át, és nem lehet egyik napról a másikra kiirtani őket, mindenképpen szükség van az összefogásra. Ahhoz pedig, hogy ennek rendszerszintű hatása legyen, a szülőknek képviselniük kell a gyermekeik és családjaik érdekeit.
