LMA
2024. május 18. szombat. 12:49
Az első, gyalogság elleni aknát a kínaiak készítették valamikor a 13. században. A megsárgult krónikák szerint a Song-dinasztia (960–1279) vetett be először puskaporral töltött, föld alá rejtett vagy valamiképpen álcázott szerkezeteket a mongolok ellen, majd a bevált hagyományt a Ming-időkben (1368–1644) is folytatták. Sőt, az akkori mérnökök még jelentős újításokat is eszközöltek azért, hogy még hatékonyabban tudják az ellenség sorait ritkítani.
Ahogy idővel a puskapor, úgy az aknakészítés csíziója is eljutott Európába. Igaz, a leírások szerint óvilági eleink kezdetben csöppet brutálisabban – ha tetszik, kevésbé elaprózott módszerekkel – dolgoztak, mint a kínaiak. Az óvilágban ugyanis a középkorban inkább a tömeges ölőhatásra építettek, ami annyit tett, hogy az ő aknáik sokkal jobban hasonlítottak a mai, iszlám szélsőségesek megoldásaihoz.
Egész hordókat rejtettek el, ahol a lőpor közé szögeket, apró vastárgyakat és – mily meglepő – üvegszilánkokat ágyaztak. El lehet képzelni, hogy milyen brutális azonnali és – a hajdani egészségügyi ellátást is tekintetbe véve – utólagos rendet vágtak az ellenfél hadsoraiban az ilyen „meglepetések”.
Hatástalanított orosz gyalogsági aknák
Fotó: AFP/Omar Haj Kadour
Az első, a szó mai, modern értelmében vett gyalogsági aknának nevezhető készülékeket amerikában vetették be az Észak és Dél között zajló konfliktusban. A szakirodalom szerint a 19. sz. végére használatuk kissé megcsappant – majd a 20. század elejétől kezdve máig a reneszánszukat élik. Igazán tömeges bevetésükre az 1904-es Port Arthur-i csatában kerítettek sort a cári erők, s innét valójában nem volt – és nincs is – megállás, hiszen ma sajnos a világ összes aktív (és nem oly régen még lángoló) konfliktusövezetében bármikor rájuk léphetünk.
Mindez olyannyira igaz, hogy a nemzetközi szakirodalom szerint egészen szürreális mennyiségű gyalogsági aknát rejt a föld. Azaz nagyjából hetven államban több mint százmillió ilyen csöndes gyilkos lapul a mélyben. A világban pedig durván húszpercenként robban fel egy-egy szerkezet, megölve vagy örökre nyomorékká téve egy-egy embert.
Fontos megjegyezni, a taposóaknákat sokáig elsősorban csak a másik fél katonái ellen ásták el, de korunkra már teljesen bevett, hogy a civil lakosság megfélemlítésére is alkalmazzák. Ha egy gazdálkodó nem tud/mer kimenni a határba dolgozni, esetleg a legközelebbi városba biztonságosan eljutni, akkor az olyan demoralizáló módszereket, mint a taposóakna – amelyet mi, békéhez szokott polgárok kis eséllyel képzelünk magunk elé – is képesek bevetni. S ennek messzemenő hatásai is jelentkeznek: a mentesítéssel elvesztegetett idő alatt nem lehet termelni, apad a munkalehetőségek száma, és a mozgás is erőteljesen korlátossá válik.
S mindezen túl azt sem szabad elfeldni, hogy a gyilkos eszközök felszedése nem gyermekjáték, hanem hozzáértőket kívánó, embert próbáló feladat – ahol elég egyetlen hiba, s vége a (földi) pályafutásnak.
A tűzszerészet pedig sajnos nem a párnapos, gyorstalpalón elsajátítható szakmák egyike.
Mindez pedig mostanság, az orosz–ukrán háború miatt különösen alktuális, ahol a hírek szerint mindkét oldal katonái úgy ássák a földbe az aknákat, mintha nem lenne holnap…
