Elfogták a móri mészárlás miatt tévesen elítélt K. Edét

Lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntettével gyanúsították meg, majd őrizetbe vették a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a móri mészárlással kapcsolatban ártatlanul elítélt, ám több más, erőszakos bűncselekmény miatt hosszú éveket fegyházban töltő K. Edét – erősítette meg a férfi védője, Dezső Antal – írja a Magyarnemzet.hu.

Az ügyvéd elmondta, pénteken este ügyfelét és több személyt egy autóban igazoltattak, ahol fegyvert találtak a rendőrök. Dezső Antal hozzátette, hogy egy Flobert fegyverről van szó, amelynek a tartása évekkel ezelőtt még nem volt minden esetben büntetendő.

Úgy tudjuk, a hatóságokhoz olyan információk is eljutottak, hogy K. Ede és társai valamilyen betörésre készültek.

Elsőként a Blikk számolt be arról, hogy rendőrségi akciót hajtottak végre TEK- és más egységek péntek este a Csepelen található Károli Gáspár utcában. A lap információi szerint egy középkorú férfit fogtak el, aki az a K. Ede, akit korábban a móri mészárlás miatt ítéltek el tévesen.

Mint ismert, K. Edét életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték a 2002-es móri mészárlás miatt. Azt követően, hogy a valódi tettesek rendőrkézre kerültek, neki továbbra is rácsok mögött kellett maradnia más bűncselekmények miatt. Végül összesen 18 évet töltött rács mögött, ahonnan 2020-ban szabadult.

Az ügyben megkeresték a rendőrséget is, amelytől a következő választ kapták:

„Elektronikus úton az ORFK Kommunikációs Szolgálathoz érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy május 17-én este Budapest, XXII. kerületben, a Károli Gáspár utcában a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ és a KR munkatársainak a támogatásával egy folyamatban lévő büntetőeljárásban elfogott egy 48 éves budapesti férfit, akit előállítását követően lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatott ki, majd bűnügyi őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását. A nyomozók kutatást hajtottak végre a gyanúsítotthoz köthető ingatlanokban, és több tanút is kihallgattak. A nyomozás jelenlegi szakaszában nem áll módunkban az ügyről bővebb tájékoztatást adni.”

Elolvasom a cikket