A nyugati világképet jellemző ok-okozati viszony helyetti hangsúlyáthelyezés a két dolog közötti kapcsolat mikéntjére – amit a kvantumfizika kölcsönhatáselve sugall – nem azt jelenti, hogy valaminek ne lenne oka és következménye, hanem azt, hogy a megfigyelő is kapcsolatba kerül a megfigyelt dologgal, és ez a kölcsönhatás befolyásolja a megfigyelés értelmezését. Ez a narratíva lényege is. A narratíva szintén relációba kerül a jeleket olvasóval, és hatni fog a viselkedésére (mint David Bohm fizikus rendszerként értelmezett gondolkodási modelljében, amelyben valaki gondolatai mások gondolatainak a részévé válnak).
A legutóbbi „előadásban” írtam erről, és az olvasói visszajelzések szükségessé teszik két mozzanat kiemelését. Az egyik szerint: nézők, alkotók és szereplők is vagyunk egyszerre; a másik szerint, Schrödingerre utalva: nemcsak az általunk szükségszerűen együvé gondolt kauzális láncok léteznek, hanem olyan kereszteződések is, amelyek nem állnak egymással nyilvánvaló, így azonnal megérthető kapcsolatban, mégis befolyásolják a létünket. A Carlo Rovelli által kifejtett relációs nézőpont szerint a tulajdonságok csak „valamihez képest” léteznek, és a „kvantumos szuperpozícióban” két ellentétes állítás egyszerre lehet igaz, mert a megfigyelő helyzete határozza meg igazságát. „Az egyik objektum tekintetében valóságos tények nem szükségképpen valóságosak egy másik objektum tekintetében” – írja a kortárs olasz kvantumfizikus. Ennek illusztrálására a művész által tudatosan alkalmazható vagy (a természetben) véletlenszerűnek tűnő megjelenésben is létező aranymetszést idézem.
Az arany-arányt két egység egymáshoz viszonyított „tulajdonságai” hozzák létre: a nagyobb hosszúság (A) pontosan úgy aránylik a kisebbhez (B), mint a kettő összege (A+B) a nagyobbhoz (A). Így jön ki a végtelen lánctörtből három tizedesig számolt, megközelítőleg 1,618:1 (vagy fordítva, a 0,618:1) arányszám. Ezek a méretarányok a piramisoknál ugyanúgy jelen vannak, mint az emberi testben, a Fibonacci-sor számai is így aránylanak egymáshoz. A művészetpszichológus Martin Schuster kimutatta: empirikus bizonyítékok támasztják alá, hogy az emberek (az öntudatlan észlelés során) kedvelik az aranymetszésben megnyilvánuló rendet. A harmonikus arány megléte a képzőművészetben vagy az irodalomban egyszerre szolgálja az esztétikai egyensúlyt és a kompozíció szerkezeti középpontjának – valamilyen lényegesnek, meghatározó mozzanatnak – a kiemelését.
Radikális ugrás Rovelli és a kvantumfizika relációelmélete, amely szerint „minden dolog csupán annyi, ahogyan valami másra hat”. Rába György Magány című verse hét sorból áll: „Magam vagyok és nem vagyok magam. / Pusztaságom a pusztaságod. / Gondolataid gondolom magamban. / Véreddel vérzem. / Szomjaddal szomjazom. / Halálodban halálomat halod. / Ketten vagyunk.” A hét közlésegység (verssor) eltérő sorrendje megváltoztatja nemcsak a szövegstruktúrát, hanem az érzelmi atmoszférát is, közben mindig újabb relációs viszonyokat konstruál. Nézzük ezt a sorrendet: Ketten vagyunk. / Véreddel vérzem. / Szomjaddal szomjazom. / Pusztaságod a pusztaságom. / Halálodban halálomat halod. / Magam vagyok és nem vagyok magam. / Gondolataid gondolom magamban. – A hét sor aranymetszése a 4–5. sorra esik, így az eredetiben a „Véreddel vérzem. / Szomjaddal szomjazom” lesz a fő gondolat; a megváltoztatott sorrendben: Pusztaságod a pusztaságom. / Halálodban halálomat halod. Az első kölcsönhatásban a krisztusi megváltásmozzanat, míg a változóban az elhagyatottság és a másiknak való kiszolgáltatottság érzése dominál.
Weöres Sándor ráolvasója, az Altatódal az aranymetsző fölépítés (és az ismétlés: „Csíjja, csicsijja, rózsa, / csicsijja, mályva!”) révén lesz varázsének – ez ugyanúgy lehet tudatos, mint alkotói szándék fölötti. Fölmerül viszont a kérdés, hogy Dante Isteni színjátékában miért a 62. énekben (a 100 ének aranymetszetében) válik el a költő Vergiliustól, ahol csatlakozik hozzá Beatrice, hogy végigkísérje a Paradicsomban? Miért az aranymetsző részben érkezik vissza János vitéz a falujába, ahol már csak Iluska halálával szembesül? Miért az aranymetsző 16–17. rész a kis herceg földre érkezésének szöveghelye Saint-Exupérynél? A zenéből is álljon itt egy példa: Kodály Psalmus Hungaricusa 395 ütemből áll, és a 245. (a 395×0,618-adik) taktus kezdetével esik egybe az eszmei mondanivaló: „Istenben vessed bizodalmadat”.
Más versekben is megnézhetjük, rejt-e valamilyen többletjelentést az aranymetsző sor. A nyolc versszakos Himnusz aranymetszése az 5. versszak, a 64 sorból a 39–40., és itt kapunk választ rá, hogy mi az isteni haragot gyújtó bűn: „S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvvedre!” Más példákat most mellőzve: ebben a relációs összefüggésben (s mikor egyúttal megfigyelőkké válunk) azok a sorok, szövegrészek is hangsúlyozódnak, amelyekre eddig nem figyeltünk. Az aranymetszés meglétének számtani elvontsággal való kimutatása a vizsgálatot végző személy kutatási módszeréből is fakadhat – vélekedik Büky László –, ám épp a szövegmagyarázat adja a vizsgálati tárgytól független értelmezési anyag további rétegeit. A nyelvész is ismeri a jelenséget: a részecskefizika kutatásmódszere és műszere is befolyásolja az eredményt. Heisenberg szerint a kvantumok megfigyelési folyamattól független viselkedéséről már nem is lehet beszélni, „a kvantummechanikában matematikailag formulázott természettörvények nem az elemi részecskékre, mint olyanokra vonatkoznak, hanem az elemi részecskékre vonatkozó ismereteinkre”.
Az irodalmi értelemtulajdonítás (amely a poézis igazi titka) szintén kölcsönhatás: a nyelvi anyag objektuma és a nyelvet használó szubjektuma lép kapcsolatba egymással. A titokra világít rá Wittgenstein fölismerése: nem tudjuk, „mit akar a nyelv”, ezért a kimondhatatlanba helyeződik át a lényege. Nem ismerjük a lehetőségszerű paradigmák mindegyikét, számuk és milyenségük a létrejövő (asszociatív személyes, érzéki és élményszerű) kapcsolattól függ.
És ezért van igaza mindenkinek, akinek bármit is jelent egy vers. Ehhez azonban előbb kapcsolatba kell lépni a verssel, s talán még az arany-arányt is fölfedezzük vele az életünkben.
A szerző irodalomtörténész