Hamarosan elkezdik építeni az ország első iszlám temetőjét

Hamarosan elkezdődik az első, saját tulajdonban lévő muszlim temető építése az országban, a Magyar Iszlám Közösség már megvásárolta a földterületet, és megkapta a Miniszterelnökség elvi hozzájárulását – szúrta ki a 24.hu a Blikk beszámolóját. A temető pontos helyét a szervezet még nem hozta nyilvánosságra, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Budapest határában az M0-s autópálya közelében lesz.

„Elhamdulillah, a mai napon kifizetésre került a leendő muszlim temetőnek szánt földterület. Ha minden rendben lesz, 1-2 éven belül, mire betelik a budapesti iszlám parcella, megnyithatjuk a saját temetőnket! Amin” – írta Bolek Zoltán iszlám közösségi vezető egy Facebook-bejegyzésben.

Iszlám temetői parcellák vannak jelenleg is hazánkban, hivatalosan először 1919-ben volt muszlim hagyományok szerinti temetés az országban, a budapesti Kozma utcai sírkertben. Bolek kifejtette, azért kellett új földterület után nézniük, mert a budapesti parcella rövidesen megtelik. Majd megjegyezte, a fővároson kívül Pécsen és Debrecenben vannak temetőben kialakított parcellák, amelyeket muszlimok használnak – írták.

Az új temetőben a szertartások a muszlim hagyományok szerint zajlanak majd, amelyek szerint többek között tilos a hamvasztás. Ehelyett a halottat lepedőbe burkolják, és úgy helyezik végső nyugalomra, hogy lábai Mekka felé mutassanak – magyarázta a lap.

Elolvasom a cikket