Csúcsra vezette az idős mester, Gasperini az Atalantát

Gian Piero Gasperini, az Atalanta vezetőedzője boldog és büszke, mert csapata az első olasz együttes, amely megnyerte az Európa-ligát. A dublini fináléban a bergamói együttes a nigériai Ademola Lookman mesterhármasával diadalmaskodva 117 éves történetének első nemzetközi sikerét aratta, összességében pedig a második nagy trófea kerül a klub vitrinjébe az 1963-as Olasz Kupa mellé.

„Hatalmas büszkeség ez Olaszország számára, mert ez egy elátkozott trófea volt, még akkor is, ha az elmúlt huszonöt évvben csak az Inter és a Roma jutott be a döntőbe. Az, hogy ma mi megnyertük ezt a trófeát, egyike az olyan mesebeli történeteknek, amelyek ritkán történnek meg a futballban” – mondta Gasperini a találkozót követően.

Nem csak az Atalanta, hanem az idős mester legnagyobb edzői sikere is a kupagyőzelem. Gasperini harminc éve kezdett el edzősködni, s felemásan alakult pályafutása a Genova, az Inter Milan, a Palermo csapatainál. Hat éve vette át az Atalanta szakmai vezetését, azt a csapatot, amely 1981-ben a harmadosztályt is megjárta, majd ezt követően az első- és másodosztály között ingázott. Tizennyolc éve viszont folyamatosan az első osztályban szerepel, sőt 2019-ben elért harmadik helyezésével a Bajnok Ligájában is indulhatott, s kellemes meglepetésre a negyeddöntőbe jutott.

A mérkőzés másik hőse a mesterhármast szerző Ademola Lookman volt, ez volt a hatodik alkalom, hogy valaki triplázott egy európai kupadöntőben, legutóbb ez 1975-ben, az UEFA Kupában Jupp Heynckesnek sikerült.

A londoni születésű, nigériai válogatott 26 éves szélső az olasz együttesben szinte megtáltosodott, az Atalantában töltött mindkét szezonjában 15-15 gólt szerzett. Lookman a mérkőzés után elmondta: „Mindig is bíztam a képességeimben. Az elmúlt két évben sikerült új szintre emelnem a játékomat. Talán jöhetett volna korábban is a siker, de most jött. Örülök a fejlődésemnek, amit elértem, de ez még csak a kezdet. Remélem, még több ilyen éjszakám lesz.”

A Leverkusen 51 veretlenül megvívott összecsapást követően kapott ki, tavaly a Bundesliga zárófordulójában a Bochum győzte le legutóbb Xabi Alonso együttesét. A spanyol szakember elismerően beszélt az Atalantáról.

„Egyértelműen az Atalanta volt a jobb csapat, Gasperini nagyszerű munkát végzett. Nagyon bátran futballoztak, felvállalták az egy az egy elleni szituációkat. Amikor esélyünk lett volna a szépítésre, akkor pedig kiválóan védekeztek. Egészen különleges csapat az Atalanta” – nyilatkozta Alonso. A gyógyszergyári csapat a Bundesliga megnyerése, és az elveszített finálé után szombat este a másodosztályú Kaiserslautern ellen a Német Kupa megnyerésével vigasztalódhat.

Elolvasom a cikket