„A kerekegyházi önkormányzati tűzoltók emelték ki a fészekből azt a két, segítségre szoruló gólyafiókát, amelyek gondozását a továbbiakban az állatvédők vállalták” – közölte Facebook-oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Jelentésük szerint az öt fiókából kettő nagyon gyenge volt, és mivel a gólyaanyák csak az egészséges példányokat gondozzák, így a Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány fogadta be a rászoruló kis gólyákat – írja a Házipatika.
„A két kicsi közül az egyik igen rossz állapotban érkezett a gondozásunkba, jelenleg is küzdünk az életéért” – jelentették néhány napja az alapítvány munkatársai.
Objektum doboz
Azóta egy másik bejegyzésből az is kiderült, hogy a fiókák már jól vannak, és „jó úton haladnak a felnőtté váláshoz”. Mára már az a kisgólya is megerősödött, amely életveszélyes állapotban került az állatvédőkhöz.
„A Szentesi Természet- és Vadvédelmi Mentőközpont Alapítvány ezúton szeretné köszönetét kifejezni, mindenkinek, aki az összefogásban részt vett” – fogalmaztak.
Objektum doboz